A Lufthansa 2014 márciusában mutatta be új utasosztályát, a Premium Economy-t, ami felár ellenében nagyobb kényelmet ígér utasainak. A légitársaság egy hétig Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mutatja be Premium Economy modelljét, így 2014. szeptember 5-12. között az A4-A5 kapuk előtt a magyar utasok is élőben megnézhetik és kipróbálhatják az új üléseket - áll a légitársaság közleményében.
Az új ülések repülőgéptípustól függően akár 3 centiméterrel is szélesebbek lehetnek a korábbiaknál, oldalirányban pedig mintegy 10 centiméterrel megnő a rendelkezésre álló hely annak köszönhetően, hogy minden ülésnek saját karfája van és az üléseket központi konzol választja el egymástól. A háttámla mélyebbre dönthető, mint korábban, az egymás mögötti ülések vízszintes távolsága pedig 97 centiméter.
A fentieknek köszönhetően közel másfélszer akkora hely áll az utasok rendelkezésére, mint a hagyományos turistaosztályon. A fejtámla pontosan a kívánt magasságra állítható, sőt a még nagyobb kényelem és a jobb alátámasztás érdekében oldalra is hajtható. A kényelmet a második sortól kezdve állítható lábtartó, az első sorban pedig – technikai okoknál fogva – integrált lábtámasz teszi még teljesebbé. Az ülések körüli praktikus megoldások közül a pohártartó, az elektromos csatlakozóaljzat és az utas holmijainak elhelyezésére bőségesen elegendő rakodótér is hozzájárul a nyugodt utazáshoz.
A fedélzeten a prémium turistaosztály utasai emelt szintű kiszolgálásban részesülnek. A személyzet üdvözlő itallal várja őket, továbbá saját vizes palackot és praktikus utazási kellékeket tartalmazó, exkluzív kényelmi csomagot is találnak ülésük mellett. A porcelán étkészletben felszolgált ételek minősége is az új fedélzeti osztály színvonalához igazodik.
Az utasok az előttük lévő ülés háttámlájába szerelt, saját érintőképernyőn válogathatnak a fedélzeti szórakoztató kínálatból. Ezt távvezérlő segítségével is megtehetik, amely egyben a videojátékok vezérlőjeként is szolgál. A repülőgéptípustól függően 11-12 hüvelykes (28-30 cm) képernyő legalább 2 hüvelykkel nagyobb, mint a turistaosztályon. A szórakoztató kínálatot a magazinok és napilapok választéka teszi teljessé.
A Lufthansa prémium turistaosztálya az üzleti és a hagyományos turistaosztály között, jól láthatóan elkülönítve helyezkedik el a gépen. Belső tere a repülőgép típusától függően 21-52 üIést tartalmaz. Egy éven belül 3600 ülés beszerelését tervezik 106 nagy távolságon közlekedő repülőgépbe, így a jövőben évente több mint 1,5 millió utas próbálhatja ki az új üléseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.