Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója 2013 óta vesz részt magashegyi expedíciókon, ez idő alatt a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegye közül négyet mászott meg oxigénpalack használata nélkül.
Ennél többet magyar részről csak a példaképe, Erőss Zsolt tudhatott maga mögött. Ő lehet az első magyar, akinek sikerül pótlólagos oxigén nélkül megmásznia a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyét a "Tisztán" Magyar Everest Expedícióban - olvasható az MTI hírében.
Varga Csaba elmondta, hogy miután április 8-án megkezdi az útját, először a nepáli fővárosba, Katmanduba érkezik meg, ahonnan előreláthatólag egy hét alatt éri el az Everest alaptáborát. A trekking első napján Luklába repül, onnan megy tovább a 2800 méteren fekvő Phakdingig. A következő célpont Namche Bazar, majd Tengboche, Dingboche és végül Lobuche érintésével érkezik meg az 5360 méteren kialakított alaptáborba.
A trekking teljes időtartama alatt mintegy 4000 méternyi szintemelkedést kell magam mögött hagynom, ami kiváló előakklimatizáció lesz
- mondta a hegymászó.
A hegymászó eredetileg a kínai oldalról mászta volna meg a Csomolungmát, de ez idén nem lehetséges, így a déli, nepáli oldalról indul a csúcs felé. Mint mondta, a déli útvonal előnyei közé tartozik például, hogy könnyebben megközelíthető és stabilabb időjárás jellemzi.
Az útvonal legveszélyesebb szakasza a Khumbu-jégesés, ami egy hatalmas, meredek jégfolyam. Mivel folyamatosan mozgásban van, a Khumbu-jégesés lényegében egy óriási és instabil jégtornyok alkotta mozgó labirintus, amelyen a mászóknak az akklimatizációs körökön is többször keresztül kell haladniuk, ugyanis a jégesés az alaptábor és a legalacsonyabban lévő magaslati tábor között helyezkedik el.
"Pótlólagos oxigén nélkül messze a legnagyobb nehézséget mégis a hegy puszta magassága jelenti, hiszen 8000 méter fölött, a halálzónában még 848 métert kell megtenni a csúcsig" - jegyezte meg a mászó. Egy nyolcezres expedícióban az igazi nehézséget a magassággal egyre fokozódó oxigénhiány jelenti. Ugyanis a csúcsrégióban a levegő oxigéntartalma már csak 30 százaléka a tengerszinten mérhetőnek.
Beszélt arról is, hogy egy nyolcezres expedíción mindig vannak holtpontok. "De van mibe kapaszkodnom, hiszen a célom túlmutat azon, hogy én magam meg akarom mászni a világ legmagasabb hegyét. A magyar zászlót szeretném kifeszíteni a csúcson, erdélyi magyarként képviselve a Kárpát-medencei magyarságot. Az a célom, hogy első magyarként pótlólagos oxigén nélkül másszam meg az Everestet és ezzel Magyarország legyen a 40. nemzet a világon, amelynek ez sikerült" - jelentette ki Varga Csaba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.