Sérült kékcápa okozott riadalmat Mallorca strandjain

kékcápa
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 26. 14:48
Sérült kékcápa okozott riadalmat Mallorca strandjain

Sérült kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon a hétvégén – írja az MTI.

Fürdés cápával - nem pont úgy, ahogy a tengeri akváriumok ajánlják Fotó: Das Inselradio Mallorca / Facebook

Az állat először Illetes település strandján tűnt fel, és egészen a partig úszott fel a strandolók között a kristálytiszta vízben – ez jól látható azokon a fotókon és videókon, amelyeket a partról készítettek a történtekről, majd megosztottak az interneten a nyaralók.

A szemtanúk beszámolói szerint a kétméteres ragadozó körülbelül öt percig úszkált békésen a part közelében, majd elment. Később még négy másik strandon is felbukkant, hasonló riadalmat okozva.

Illetes tengerpartja Mallorcán Fotó: José Gonzalvo Vivas / Flickr.com

A cápát vasárnap délután befogta a Palmai Akvárium mentőcsapata, amely megállapította, hogy az állat sérült, és fájdalmai vannak. Egy horog sebesítette meg, méghozzá annyira, hogy nem lehetett rajta segíteni, ezért végül elaltatták.

A kékcápát emberre veszélyes ragadozóként tartják számon, ám a támadások igen ritkák, mivel az állat természetes élőhelye a nyílt tengeren, 1-350 méter mélyen van. Rendkívül ritka, hogy megjelenjen a strandok közelében; a szakemberek szerint ennek oka általában az, hogy eltévedt, beteg, vagy sérült.

Ez a fizimiska bizony nem túl megnyerő egy zsúfolt strandon Fotó: Josh Krancer / Flickr.com

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a cápákról a veszélyes állatok képe terjedt el, miközben alapvető szerepük van a tengeri élővilág egyensúlyának fenntartásában.

A Földközi-tenger mintegy 50 különböző cápafajnak ad otthont. Spanyolország partjainál legutóbb június 7-én észleltek egy közel másfél méteres példányt a valenciai Arenas strandon. Ha esetleg nem szeretne a fentihez hasonló élménnyel gazdagodni a nyaralása alatt, ajánljuk figyelmébe a honlapot, mely megmondja, hová ne utazzon, ha el akarja kerülni a cápákat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.