Amazonasi élővilágot alakítanak ki Nyíregyházán

fejlesztés
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 02. 13:23
A Viktória-házba ritka amazonasi állatfajokat, a tó köré új sétányokat és új gyógykezelési központot létesítenek Sóstógyógyfürdőn. Lesz Pálinka-ház is.

Két és félmilliárd forintot költhet Sóstógyógyfürdő idegenforgalmi fejlesztésére a nyíregyházi önkormányzat az idén - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere évnyitó, csütörtöki sajtórendezvényén az MTI-vel.

Kovács Ferenc elmondta, hogy a helyhatóság több mint 2,1 milliárd forint pályázati támogatást nyert az üdülőhely komplex turisztikai szolgáltatásfejlesztésére és funkcióbővítésére. A projekt részeként a Nyíregyházi Állatparkban újabb látványosság, a dél-amerikai földrész Amazonas környékének állatvilágát bemutató Viktória-ház épül, amelynek 650 millió forintos költségeihez az intézmény 125, míg az önkormányzat 265 millió forint saját forrással járul hozzá.

Az orrszarvú már régi lakója az állatparknak Fotó: vili4u / Indafotó

A turisztikai attrakciónak számító állatkerti beruházás decemberben már megkezdődött, és nyárra, az idegenforgalmi főszezonra be is fejeződik. A Viktória-házban számos különleges állat lesz majd látható, így például kajmánok, lajhárok, illetve ritkaságnak számító madárfajok és halfajták. Él majd ott inka és molukken kakadu is, amelyekből a természetben már csak alig néhány példány található az Amazonas-folyó völgyében.

Podlovics Roland, az önkormányzati tulajdonban lévő nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a nyírségi üdülőközpont turisztikai szolgáltatásfejlesztése és funkcióbővítése a tervek szerint január második felében indul. A 2,1 milliárd forintot meghaladó pályázati támogatásból a turisztikai elemeket kapcsolják össze és még vonzóbbá kívánják tenni Sóstógyógyfürdőt az oda látogató vendégek számára - emelte ki a cégvezető.

A projekt tervei alapján az üdülőhely központi részét a kettős tó irányába kiterjesztik, az ottani élményelemeket sétányok kialakításával kapcsolják be a szolgáltatásokba. Sport- és kulturális rendezvényhelyszínt is kialakítanak, valamint Pálinka-ház épül, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében főzött, eredetvédett gyümölcspárlatokat kóstolhatják meg a turisták. Javítják a Sóstói Múzeumfalu közlekedési elérhetőségét, illetve gyógykezelési központot is létesítenek, ahol reumatológiai, bőr- és nőgyógyászati gyógyvizes terápián vehetnek majd részt a rászorulók.
Továbbá parkosítási munkálatokat végeznek és a turisztikai szolgáltatások infrastrukturális körülményeit is javítják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.