Meghaladta a válság előtti szintet a magyar turizmus

stat
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 03. 14:35

Éppen két évvel ezelőtt, 2010. július 2-án újította meg a Magyar Turizmus Zrt. vezetését az új tulajdonos MFB. A társaság élére Horváth Gergelyt nevezték ki, aki azonnal hozzálátott a nemzeti turisztikai marketingszervezet megújításához. Az új szemlélet lényege az értékesítés-központú piaci hozzáállás meghonosítása volt. Ennek köszönhetően sikerült szorosabbra fűzni az együttműködést a szakmai szervezetekkel és a piaci szereplőkkel is – olvasható a szervezet közleményében.

Horváth Gergely legfontosabb eredményének – mely az egész magyar turizmus szakma szempontjából fontos – azt tartja, hogy: „A tavalyi évben a magyarországi turizmus eredményei – a hazai kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégek és vendégéjszakák száma alapján – meghaladták a válság előtti 2007-es év eredményeit."

A számok

A Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint 2011-ben a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma 7,3%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 5,4%-kal nőtt 2010-hez viszonyítva. A külföldi vendégek számában 10,4%-os, az általuk eltöltött vendégéjszakák számában pedig 8,3%-os növekedést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek száma 4,7%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 2,7%-kal nőtt 2010-hez képest. A 2011-ben regisztrált vendégéjszakák száma a 2007-ben mért adatokhoz képest összesen 2,4%-kal emelkedett, ami a belföldi 2,5%-os és a külföldi 2,4%-os növekedésnek köszönhető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.