A történet néhány évvel ezelőttig, az egyesült államokbeli Birminghamben rendezett 2022-es világjátékokig nyúlik vissza, ám az ügy végére csak tavaly novemberben került pont, amikor kiderült, hogy számos magyar úszó, köztük Jakabos Zsuzsanna nem kaphatják meg a közel 120 millió forintos pénzjutalmat a tengeren túlon elért eredményeikért.

Az ügy elsősorban azért húzódott el ilyen sokáig, mert a vonatkozó kormányrendelet szerint a versenyen elért 1-8. helyezésekért pénzjutalom jár, ugyanakkor Nemzeti Versenysport Szövetség szabályzata további feltételt is előírt: az adott versenyszámban meghatározott számú nemzet indulása lett volna szükséges. Ez a kritérium azonban nem teljesült, így a kifizetések elmaradtak.
Jakabos Zsuzsanna, – aki 12,5 millió forintot bukott az ítélettel – a Neshama TV YouTube-csatorna vendégeként beszélt az esetről – szúrta ki a Magyar Nemzet.
"Minden pénz, amit valaha megnyertem, akkor vált valósággá, amikor megérkezett az üzenet az utalásról" – fogalmazott a 36 éves úszónő, majd hozzátette:
Csalódott vagyok, mert mi úgy érezzük, nekünk ez jár. Sportolóként annál többet, hogy odamegyünk, megszerezzük az aranyat, nem tudom, mit lehetne még tenni. Nem érezzük igazságosnak, de ez a döntés született, kénytelenek vagyunk elfogadni
– fogalmazott a 25 Európa-bajnoki éremmel rendelkező úszó, aki a pénzhez fűződő viszonyáról is beszélt, amely gyerekkoráig vezethető vissza.
Jakabos Pécsett nőtt fel, egy 52 négyzetméteres panellakásban, ahol az első saját "szobája" csupán egy függönnyel leválasztott sarok volt, amit később egy gipszkarton fal váltott fel. A spórolás családi hagyomány volt, a havi költségvetést borítékokba osztották.
Van egy ilyen emlékem, hogy fiatal vagyok, minden hónap elején előkerült jó pár boríték, és mindegyiknek megvolt a kategóriája. Élelmiszer, tisztítószerek, ruházat, rezsi. Minden hónap elején szét volt osztva a pénzt, hogy mire mennyi jut. Így nőttem föl, hogy mindennek megvolt a helye
– mesélte a 2024-ben visszavonult úszó, aki ennek tulajdonítja be, hogy a mai napig háromszor meggondolja, mire költi a pénzét.
Jakabos továbbá felfedte: manapság már kizárólag a reklámokból és a félretett pénzéből él.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.