
1859. június 24-én az észak-itáliai Solferino mellett az osztrák és a francia–szárd seregek csaptak össze egymással. A csata egyetlen nap alatt mintegy 40 ezer halottat és sebesültet hagyott maga után. A harctér látványa apokaliptikus volt: a földön fekvő katonák többsége napokig ellátatlan maradt, víz, kötszer és orvosi segítség nélkül. Ez a tragédia vezetett a jelen legnagyobb humanitárius szervezetének, a Vöröskeresztnek a létrejöttéhez.

Jean-Henri Dunant, egy genfi üzletember, véletlenül tartózkodott a térségben. Eredetileg üzleti ügyben érkezett, ám amikor szembesült a sebesültek tömegeivel, félretette eredeti célját. Dunant civileket szervezett, főként helyi asszonyokat, hogy segítsenek az elsősegélynyújtásban, függetlenül attól, hogy a sérültek melyik hadsereghez tartoztak. A segítők egy egyszerű elvet követtek: „Tutti fratelli” – mindannyian testvérek.
A tapasztalat mély nyomot hagyott benne. Hazatérve megírta az Emlékezés Solferinóra című könyvet, amelyben részletesen leírta a csatatéren látott szenvedést és a segítség hiányát. A könyv nem pusztán visszaemlékezés volt, hanem javaslatokat is tartalmazott. Dunant azt indítványozta, hogy békeidőben hozzanak létre önkéntes segélyszervezeteket, amelyek háború esetén a sebesültek ellátását végzik, valamint nemzetközi egyezmény biztosítsa az egészségügyi személyzet és a sérültek védelmét.

Gondolatai gyorsan visszhangra találtak. 1863-ban Genfben megalakult az a bizottság, amely később a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságává vált. Egy évvel később 12 állam írta alá az első genfi egyezményt, amely hivatalosan is rögzítette a sebesültek és az egészségügyi személyzet védelmét. Ez a dokumentum teremtette meg a modern humanitárius jog alapjait.
Henry Dunant később elszegényedett és hosszú ideig feledésbe merült, de munkájának jelentőségét végül elismerték, ahogy azt az eszmét is, amely egyetlen csatatéren született meg, és rövid idő alatt globális mozgalommá vált.

A jelképet a semlegesség miatt választották
A Vöröskereszt szimbóluma – a sájci zászló fordítottja – tudatos döntés eredménye volt. Svájc semleges státusza miatt a jelkép azt az elvet képviselte, hogy a segítők minden oldalon álló sérülteket ellátnak, politikai vagy katonai hovatartozástól függetlenül.
A mozgalom gyorsan globálissá vált
Már a XIX. század végére számos országban létrejöttek nemzeti Vöröskereszt-szervezetek. A modell egyszerű volt: helyi önkéntesek segítenek, de egy közös nemzetközi elvrendszer alapján. Az iszlám országokban Vörös Félhold néven működik a szervezet.

A Vöröskereszt volt az első béke Nobel-díjas
A pacifista Alfred Nobel a béke szolgálatát kívánta jutalmazni, ezért hozta létre a Nobel-díjat, amelyet először 1901-ben adtak át. A Nobel-békedíjat ekkor a Vöröskereszt alapítója, Henry Dunant kapta a sebesült katonák megsegítéséért, a szervezetet pedig később további alkalmakon (1917-ben, 1944-ben és 1963-ban) is kitüntették humanitárius tevékenységéért.
A Vöröskereszt segített a hadifoglyok felkutatásában
Az első világháború idején a szervezet külön irodát hozott létre a hadifoglyok adatainak gyűjtésére. Ez lehetővé tette családok milliói számára, hogy információt kapjanak eltűnt hozzátartozóikról. A Vöröskereszt ma is komoly részt vállal a túszcserékben.
A Vöröskereszt ma a világ legnagyobb humanitárius szervezete
A Vöröskereszt a XX. század elejére világszerte elterjedt, és nemzeti szervezetei révén a legnagyobb humanitárius hálózattá vált. Ma mintegy 16 millió önkéntes vesz részt munkájában, amely a háborús segítségnyújtás mellett katasztrófa-elhárításra, egészségügyi ellátásra és véradásra is kiterjed.
Ismerd meg az alábbi videóból a Vöröskereszt létrejöttének történetét:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.