A kutatók egy csillagevő fekete lyukra bukkantak, amely elmondásuk szerint az egyik leghatalmasabb jelenség, amit valaha megfigyeltek.

A tudósok a fekete lyukat a Star Wars híres Halálcsillagához hasonlították, ám szerintük a filmes fikció nyomába se érhet a valódi kozmikus eseménynek.
Az objektum AT2018hyz néven ismert - becenevén Jetty McJetface -, és körülbelül 665 millió fényévre található a Földtől. Egy szupermasszív fekete lyukhoz köthető, amely kozmikus „emésztési problémákkal” küzd: folyamatosan visszabocsátja azoknak a csillagoknak a maradványait, amelyeket mintegy négy évvel ezelőtt nyelt el.
Az Oregoni Egyetem csillagászai szerint ez az egyik legnagyobb felfedezésük:
A fekete lyukból kitörő jet már most is az univerzumban valaha észlelt legfényesebb és legenergikusabb jelenségek egyikének számít
- mondta Laurel Hamers.
A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy további adatokat gyűjtsenek a jelenségről, és előre jelezzék annak jövőbeli alakulását. Eddigi méréseik szerint a „kiböfögött” rádióhullámok intenzitása exponenciálisan növekedni fog.
Nem ritka, hogy a csillagászok azt figyelik meg, hogy a csillagok szétszakadnak, miután túl közel kerülnek egy fekete lyukhoz. A gravitációs mező darabokra tépi őket még azelőtt, hogy áthaladnának az eseményhorizonton - a visszafordulás nélküli ponton.
Yvette Cendes asztrofizikus szerint azonban rendkívül szokatlan, hogy egy fekete lyuk évekkel a csillagok megsemmisítése után is ekkora energiát bocsásson ki.
A zavart először 2018-ban észlelték a Harvard Egyetemen, ám akkor még unalmasnak tartották az eseményt. Néhány évvel később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a fekete lyuk különleges mennyiségű energiát sugároz.
Hamers szerint a felfedezés óta az objektum több mint ötvenszer fényesebb lett, az energiaáramlása pedig elképesztő.
A kitörés egy gammakitöréssel vetekszik, és potenciálisan az univerzumban valaha észlelt legerősebb egyszeri események közé sorolható
- magyarázta.
Hozzátette: ez röviden azt jelenti, hogy a Star Wars-rajongók Halálcsillagról alkotott elképzelése semmiség a valóság mellett, mivel a fekete lyuk legalább billiószor, de valószínűleg inkább százbilliószor több energiát bocsát ki.
A jelenlegi becslések szerint a fekete lyuk energiakibocsátása 2027-ben éri el a csúcspontját - írja a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.