Mahátma Gandhi különleges életútja: az ember, aki a békével formálta át a világot

Mohandász Karamcsand - közismert nevén - Mahatma Gandhi 1869. október 2-án született az indiai Porbandar városában, jómódú, vallásos családban. A Mahatma nevet – a szanszkrit szó jelentése: „nagy lélek" - a XX. század elején adták neki. Eredetileg vallási-filozófiai kifejezés, amelyet Indiában a különösen tiszteletreméltó, erkölcsös, szellemi nagyságnak tartott emberekre használtak. Gandhi általában szerényen vissza is utasította ezt a nevet.

Mahatma Gandhi különös életútja

Gyermekként alig sejthette, hogy egyszer egész birodalmak sorsát befolyásolja majd. Tizenhárom évesen a hindu szokásoknak megfelelően házasságot kötött, később pedig Londonba utazott jogot tanulni – ezzel olyan világba csöppent, ahol teljesen idegennek számított. Hús-vér emberként kezdte: tele kételyekkel, önfegyelemmel és kíváncsisággal. Angliában ismerkedett meg a Bibliával, és már ekkor kísérletezett azzal a vegetáriánus, önmegtartóztató életmóddal, amely később szellemi tanításainak alapja lett.

Az igazi fordulat azonban Dél-Afrikában, Johannesburgban érte, ahol ügyvédként kezdett dolgozni. Egy vasúti kocsiban történt megalázó incidens – amikor érvényes első osztályú jegye ellenére leszállították a vonatról, pusztán bőrszíne miatt – egész életét meghatározó élménnyé vált. Gandhi ekkor döntötte el: az igazságtalanságot nem erővel, hanem a szellem és az erkölcs erejével kell legyőzni.

A szatjágraha születése

A dél-afrikai évek alatt Gandhi kidolgozta az erőszakmentes ellenállás, a szatjágraha filozófiáját – amely az „igazság iránti odaadást” takarja. Ez az ahimsza, a belső hozzáállás erkölcsi törvényének módszere volt.

Ez nem puszta politikai stratégia volt, hanem életmód és hitvallás. A szatjágraha lényege, hogy a változást nem fegyverekkel, hanem kitartással, önfegyelemmel és erkölcsi példamutatással kell kikényszeríteni.

Hazatérve, 1915-ben, Gandhi rövid idő alatt a függetlenségi mozgalom vezéralakja lett. A híres 1930-as sómenet – amikor több száz kilométeres gyaloglással vonult a tengerhez, hogy megtörje a brit sómonopóliumot – az egész világ figyelmét Indiára irányította. A rokkán végzett mindennapi fonás pedig szimbólummá vált: a brit áruk bojkottja, a helyi ipar támogatása és a népi önállóság jelképe lett.

Gandhi ugyanakkor nemcsak a brit uralommal szemben emelte fel szavát. Egész életében harcolt a kasztrendszer igazságtalansága ellen, kiállt az érinthetetlenek mellett, és vallotta, hogy a hindu, a muszlim, a keresztény és a zsidó egyaránt békében élhet egy országban. Ez az eszméje azonban sokak ellenállásába ütközött.

Egy könnyekkel kísért függetlenség

1947-ben India formálisan is kivívta függetlenségét, de az ünnepnap Gandhi számára nem hozott megnyugvást. A brit gyarmat helyén két új állam született: India és Pakisztán. A megosztottság véres erőszakba torkollott, milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, és a tömeges vérengzéseket vallási indulatok fűtötték. Miközben sokan ünnepeltek, Gandhi böjtöléssel tiltakozott, sőt, sírt a széthasadt nemzet láttán.

Az erőszakmentesség apostola úgy érezte, kudarca nem a brit uralommal szembeni harcban, hanem abban rejlik, hogy nem tudta megakadályozni a vallási ellentétek tragédiáját.

A „nagy lélek” halála és öröksége

Gandhit 1948. január 30-án Újdelhiben egy hindu fanatikus, Nathuram Godse lőtte agyon, mert túlzottan engedékenynek tartotta a muszlimokkal szemben. Gandhi halálát az egész világ gyászolta, Indiában pedig „a nemzet mártírjaként” emlegették.

Tanítása azonban tovább él. A szatjágraha és az ahimsza nemcsak Indiát szabadította fel, hanem inspirációt adott olyan vezetőknek, mint Martin Luther King Jr. és Nelson Mandela. Gandhi egyszerű elvei – igazság, önfegyelem, béke – bizonyították, hogy a legnagyobb változásokat nem mindig a fegyverek, hanem az erkölcsi bátorság indítja el.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: