139 évig volt eltűnt az FJ King nevezetű hajó, de most a Wisconsin Underwater Archaeology Association kutatói fellelték az eddig egyik legnehezebben felkutatható hajóroncsot a Michigan-tóban. A felfedezés egyik alappillére az volt, hogy most nem a hajó kapitányának beszámolója alapján indultak el, mint korábban, hanem egy helyi világítótorony-őr történetét vizsgálták meg. Ez kulcsfontosságúnak bizonyult.
Az F.J. King egy 44 méter hosszú, háromárbocos fa vitorlás szkúner volt, amelyet 1867-ben építettek Toledo városában, Ohio államban. 1886-ban süllyedt el a Michigan-tóban, miután egy viharban megbillent Baileys Harbor közelében, Wisconsinban. Több mint 50 éven át intenzív keresés folyt utána, sőt, egy búvárklub még 1 000 dolláros jutalmat is felajánlott annak, aki rálel.
Egy kutató, Brendon Baillod, valamint 20 önkéntes tudós és helytörténész a középnyugati régióból végül mindössze néhány óra alatt megtalálták a roncsot – bár eleinte reménytelennek tűnt a keresés. Valójában Brendon annyira meg volt arról győződve, hogy nem fogják megtalálni, hogy keresés közben az oldalsó szonár és a távirányított jármű technológiájának használatáról tanult. Aztán mégis feltűnt az 1800-as évek végén nyoma veszett hajó.
Néhányunknak még meg is kellett csípnünk magunkat. Minden korábbi keresés után nem hittük el, hogy tényleg megtaláltuk, ráadásul ilyen gyorsan
- idézi Baillodot a metro.co.uk.
A hihetetlen felfedezésért egy világítótorony-őrnek lehetnek hálásak. Az F.J. King közel 20 éven át szállított gabonát és vasat, mígnem egy napon az erős szél és a három méteres hullámok miatt a hajó illesztései felnyíltak. A kapitány, William Griffin egy ideig megpróbált a széllel haladni, és a legénység is mindent megtett, hogy kívül tartsa a vizet, miközben North Bay fele haladtak.
5 mérföldre a kikötőtől a víz mennyisége túl sok lett, így a kapitány kiürítette a hajót, a legénység egy közeli másik hajóra úszott. Az F.J. King 28 perc alatt el is süllyedt, amit a legénység végignézett. Néhány nappal később William Sanderson kapitány, a Cana Island világítótorony őre, arról számolt be, hogy a hajó árbocainak csúcsai kiállnak a vízből. Valakit oda is küldtek, hogy eltávolítsa azokat.
Így, miután átnézte az újságkivágásokat, jelentéseket és az esemény eredeti dokumentumait, valamint ellenőrizte, hol kerestek korábban, Brendon Baillod meghatározta a legjobb helyet a kutatáshoz.
Arra jutottunk, hogy a kapitány valószínűleg nem tudta pontosan, hol volt a hajnali két órás sötétben, de a világítótorony-őrök által jelzett irány és távolság az árbocokhoz valószínűleg pontos volt
- jutott a következtetésre a kutató.
A hajótest épségben volt, pedig a rakomány súlya alatt könnyen darabokra eshetett volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.