Mehran Karimi Nasseri igaz története: a férfi, aki 18 éven keresztül egy reptér foglya volt

Egy repülőtéri váróterem lett az otthona. A bőröndje, a hűséges társa. Egy tranzitban rekedt élet, amely a mozi vásznára került. Mehran Karimi Nasseri iráni menekült igaz története egyszerre abszurd, tragikus és felemelő. 18 évig élt a párizsi Charles de Gaulle repülőtér 1-es termináljának indulási csarnokában, és élete ihlette Steven Spielberg kasszasikerét, a Terminál című filmet.

Mehran Karimi Nasseri, az ember, akit elnyelt a repülőtér tranzitja

Mehran Karimi Nasseri 1945-ben, egy iráni olajipari településen született, jómódú családban. Állítása szerint apja iráni orvos, anyja pedig egy skót ápolónő (máskor svéd asszony) volt. Később azonban ezek a feltevések megkérdőjeleződtek, valószínűbb, hogy anyja egy iráni háziasszony volt. 1973-ban Angliába utazott, hogy ott tanulmányokat folytasson, majd később állítólag kiutasították Iránból. 1988-ban, hosszú utazás után, amely során több országban is menedékjogot kért, az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) végül elismerte menekültstátuszát Belgiumban. Ezzel elvileg számos európai országban tartózkodhatott volna.

Életében a fordulópont akkor jött el, amikor éppen úton volt Londonba. Nasseri azt állította, hogy táskáját ellopták, benne minden dokumentumával. Más források szerint viszont ő maga küldte el a papírjait postán Belgiumba, mielőtt Angliába érkezett volna. A brit hatóságok, mivel nem tudta igazolni magát, visszaküldték Franciaországba. A párizsi repülőtéren, személyazonossági papírok nélkül, a várakozó utazók számára kijelölt területen, a tranzitban rekedt. Itt kezdődött 18 éves „várakozása”.

A terminál, mint otthon

Az iráni menekült esete felkeltette egy francia emberjogi ügyvéd, Christian Bourget figyelmét. Hosszas próbálkozások után a belga hatóságok hajlandóak voltak új papírokat kiállítani számára, de csak abban az esetben, ha személyesen jelenik meg Belgiumban. Ezt Nasseri elutasította. A francia és a belga kormány is felajánlotta neki a tartózkodási jogot, de ő nem volt hajlandó aláírni a szükséges dokumentumokat.

Ennek az volt az oka, hogy a papírokon iráni állampolgárként szerepelt, nem pedig britként, ráadásul nem a saját maga által választott „Sir, Alfred Mehran” néven tüntették fel. Ez a makacsság teljesen kétségbe ejtette az ügyvédjét.

A reptér 1-es terminálja vált Nasseri otthonává. Itt írta naplójá, hallgatott rádiót, és figyelt minden egyes érkező utast. A bőröndje mindig mellette volt, mintha bármelyik percben indulásra készen állna.

Az emberek gyakran vettek neki ételt, és a reptéri alkalmazottak is segítettek neki. Egy idő után a reptér személyzetének, de még a gyakran utazóknak is ismerős arca lett. A mindennapi rutinja rendkívül szigorú volt: reggelizett a McDonald's-ban, majd egész nap egy vörös padon ült, ahol a naplóját írta, vagy közgazdaságtant tanult. A „Sir, Alfred Mehran” névvel ellátott táblát a bőröndjére akasztva mindenki láthatta.

A valóság, amiből film lett

Nasseri története hamarosan eljutott a nagyközönséghez. Több dokumentumfilm is készült róla, és egy 1993-as francia film, a Lost in Transit is az ő életéből merített. A leghíresebb feldolgozás, a Terminál azonban Steven Spielberg nevéhez fűződik. A filmstúdió állítólag 250 000 dollárt fizetett Nasseri-nek a történet felhasználási jogaiért. 2004-ben megjelent az önéletrajza is, The Terminal Man címmel. A kritikusok elragadtatással írtak a könyvről, amely „mélyen felkavaró és briliáns” alkotásként szerepelt a The Sunday Times hasábjain.

Nasseri 18 éves „utazása” 2006-ban ért véget, amikor kórházba szállították. Ezután rövid ideig egy közeli hotelben lakott, majd a párizsi Emmaus jótékonysági szervezet fogadóközpontjába került. 2008-tól egy párizsi menhelyen élt. Az Associated Press jelentése szerint azonban 2022 szeptemberében visszatért a Charles de Gaulle repülőtérre, ahol két hónappal később, november 12-én, szívrohamban meghalt.

Mehran Karimi Nasseri élete egy modern mese, amely a bürokrácia útvesztőjében rekedt emberről szól. Számára a repülőtér nem csupán egy átmeneti hely volt, hanem az otthona. Története rávilágít arra, hogy a menekültek helyzete mennyire összetett lehet, és milyen súlyos következményei vannak annak, ha valaki elveszíti a személyazonosságát. Bár a reptéri csarnoktól sosem tudott elszakadni, története bejárta a világot, és örökre beírta magát a popkultúra történetébe.