Ez a három csillagjegy éri el csendben, hogy Te szakíts velük!

csillagjegy
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 10. 21:10
Túlságosan fájdalmas lenne szembenézni azzal, hogy a kapcsolat már kihűlt.

Van három csillagjegy, akik szinte soha nem vállalják fel, hogy kimondják: vége. Ehelyett lassan, fokozatosan megkeserítik az életedet, míg végül te leszel az, aki meghozza a nehéz döntést.

alt=Néhány csillagjegy számára elképzelhetetlen az utolsó végszó kimondása, ezért a másikat őrületbe is kergetheti
Néhány csillagjegy számára elképzelhetetlen az utolsó végszó kimondása, ezért a másikat őrületbe is kergetheti / Fotó: Képünk illusztráció: Shutterstock

Ez a három csillagjegy másra bízza a piszkos munkát

Ezek az emberek ritkán konfrontálódnak. Inkább manipulációval, passzív-agresszív viselkedéssel vagy érzelmi zsarolással próbálnak rávezetni, hogy te dobd őket. Így ők „tiszták” maradnak, sőt sokszor még mártírként is beállíthatják magukat a külvilág felé, hogy szerintük te bántál velük igazságtalanul.

Ikrek

Az Ikrek híres kettősségéről és arról, hogy retteg az elköteleződéstől. Ha nem érzi jól magát egy kapcsolatban, biztos lehetsz benne, hogy nem fogja nyíltan közölni. Inkább lassan eltávolodik, hidegebb lesz, játszva az elérhetetlent. Gyakori, hogy flörtöl másokkal a szemed előtt, majd ártatlanul tagadja. Hol közeledik, hol eltaszít, így állandó bizonytalanságban tart. Mire te kimondod, hogy vége, ő gyakran már rég más mellett keresi a boldogságot.

Mérleg

A Mérleg rendkívül érzékeny, emiatt kerüli a konfliktusokat. Inkább éveken át tűr egy rossz kapcsolatban, csak ne kelljen szakítania. Passzívan szenved, panaszkodik, te pedig egyre inkább úgy érzed, muszáj megmentened. Folyton próbálsz kedvében járni, de sosem elég. Ő közben csendben visszahúzódik, amivel azt sugallja, hogy nincs több közös jövőtök, de kimondani nem fogja. Így megmarad a „kedves fél” illúziójában.

Rák

A Rák erős érzelmei ellenére képtelen meghozni a végső döntést. Ha már nem érzi a szeretetet, visszahúzódik a páncéljába, érzelmileg teljesen elérhetetlenné válik. Olyanná lesz, mintha csak lakótársad lenne. Nem konfrontálódik, viszont minden mozdulatával azt üzeni: „szakíts velem”. Gyakran áldozatszerepbe bújik, és környezetének úgy meséli el a történteket, hogy te vagy a hibás.

Fontos azonban, hogy ők nem rosszindulatból teszik mindezt. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szakítás terhével, ezért hagyják, hogy te mond ki a szót helyettük. -írja a life.hu.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.