Test és lélek

Egy évre elég ruhája van az andocsi Szűz Máriának

Bors

Létrehozva: 2019.04.22.

<p>A Szent Anya már rengeteg ember életében hozott változást, a hívők pedig mindezt úgy hálálják meg, hogy csodaszép ruhákkal lepik meg. Évszázadok óta érkeznek a zarándokok, hogy a szoborhoz imádkozzanak.</p>

Angyalok hozták

A Balaton déli partjától nem messze található egy somogyi kistelepülés, amely méltán az egyik leghíresebb zarándokhely Magyarországon. A legenda úgy tartja, hogy 1520 táján egy éjszaka nagy fényesség árasztotta el az eget a megye fölött. Ebben a mennyei fényességben angyali ének szólalt meg, majd a csodás himnuszok zengése egyre jobban közeledett az alvó faluhoz. Ezen az éjszakán ugyanis a Szűzanya szállott angyalaival Andocs fölé. Mikor másnap reggel a nép munkába indult, meglepődve látták, hogy a falu közepén lévő, addig üres telken egy tornyos kápolna áll.

Tízezrek keresik fel

Az andocsi Nagyboldogasszony-templom alapkövét valójában 1739. május 25-én rakták le, de a zavaros, háborús légkör miatt lassan haladt előre az építkezés. A barokk stílusban épült templomhajó harmonikus formában simul hozzá az ősi gótikus kápolnához, mely megmaradt az új kegytemplom szent­élyének. Az épületegyüttest Padányi Bíró Márton püspök szentelte fel 1747-ben. A Szűzanya méltó trónusának készült díszes barokk kegyoltárt egy évvel korábban építették. Középre helyezték az andocsi kegyhely ékességét, a kegyszobrot, az Angyalok Királynéját, karján a kisded Jézussal, amely miatt évente több tízezer zarándok keresi fel a helyet.

Hálából hozzák a ruhákat

Munkatársunkat a település polgármestere, Werner Józsefné fogadta a helyszínen. – A templom különlegessége: az öltöztetett Szűz Mária-szobor a kis Jézussal, amely a XV. századból származik. A hívők gyakran buszokkal jönnek, hogy imádkozzanak hozzá, és sok fiatal pár is úgy dönt, hogy itt kötik össze az életüket. A zarándokok gyógyulás vagy gyermekáldás kapcsán kérnek segítséget a Szent Anyától – mesélte Andocs első embere.

– A ruhákat és az ajándéktáblákat hálából hozzák, miután az imáik meghallgattattak. Jelenleg 353 darabból áll a gyűjtemény. 1747 óta öltöztetik. A Szűzanya első ruháját Zichy Katalin grófnő ajándékozta a templom újjászentelése alkalmából. Sajnos sok elveszett a régi időkből. A legidősebb, épségben megmaradt ruha 1852-ből való, ez Talliánné Boronkay Cili adománya. A gyűjtemény általában kéthavonta, negyedévente lesz gazdagabb. Angliából, Venezuelából, Kanadából, Kínából és Jemenből is érkezett már egy-egy ajándékkelme – mondta Werner Józsefné. 

Mindig más színben

Szűz Mária ruhái különlegesek, színesek és díszesek. Ezeket a darabokat speciális szabásminta alapján kell készíteni, a 160 centiméteres szoborra nem lehet bármit ráadni. A palástok két részből állnak: az egyiket a Szűz­anyára, a másikat a kis Jézusra adják az asszonyok, akik kéthetente öltöztetik új köntösbe a Madonnát.

– A színek az egyházi év liturgikus színeit követik. Ettől akkor van eltérés, ha olyan zarándokcsoport érkezik, akik korábban már hoztak egy ruhát, és kérik, hogy az legyen rajta a Szent Atya által celebrált misén – magyarázta a polgármester asszony. 

– Nagyböjt időszakában a lila a meghatározó, ami az egyházban a gyász színe. A harmadik vasárnap kivételével adventkor is lila. Pünkösdkor pirosba öltöztetik, ünnepeken az arany, az ezüst és a fehér dominál. Joggal mondhatjuk, hogy a Szent Anyának tényleg ezer arca van – zárta Werner Józsefné. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp