Most megéri felújítani: így juthatsz extra milliókhoz hozzá

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 15. 11:00
Július 1-jétől elindult az új otthonfelújítási támogatás! Érdemes minél hamarabb pályázni, mivel korlátozott a rendelkezésre álló keretösszeg, és enyhítettek az eddigi feltételeken. Valkó Hiteles András jelzáloghitel specialistát kérdeztük a részletekről.

Erre is lehet majd fordítani

Jó hír, hogy a melegvíz-rendszer és gázfűtésrendszer korszerűsítése mellett bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése is. A műanyag szerkezetű nyílászáró mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése is támogatott, sőt az EPS hőszigetelés mellett a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került - írja a Fanny magazin.

It's,Raining,Money
Most megéri felújítani: így juthatsz extra milliókhoz hozzá Fotó: lassedesignen /  Shutterstock 

Beszámít az önerőbe

A beruházás költségvetésének maximuma legfeljebb 7 millió forint lehet, amelynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes hitel. Tehát a hitelhez önerő is szükséges: a maximális beruházás esetén 1 millió forint saját megtakarítással kell rendelkezni. A saját forrásba pedig beszámíthatóvá vált a lakástakarék-pénztári megtakarítás is.

Csökken a törlesztő!

A futamidőt a korábban tervezett 8 évről a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 évre emelték. Ennek következtében a havi törlesztőrészlet 25-36 ezer forintról 14-25 ezer forintra csökkent.

Számoljunk az életkorral!

Az igénylő a kölcsön lejáratakor még nem töltheti be a 75. életévét, így ha kihasználjuk a teljes futamidőt, akkor 63 éves kor előtt kell beadnunk az igénylést. Másik feltétel, hogy a jövedelme elegendő legyen a kölcsön törlesztőrészletének fedezetére. Ha nem felel meg az előírásnak, bevonhat egy adóstársat, aki teljesíti az életkori és jövedelmi feltételeket.

A vége a lényeg

A 30 százalékos energia-megtakarítást nem kötelező a támogatásból elérni, hiszen ezt az el nem számolható, saját forrásból kialakított korszerűsítésből is elérhetjük. Javasolt viszont legalább 40 százalékos energetikai javulást elérni, mivel ezáltal további 5 százalékkal növelhető a támogatás mértéke.

Ez jó hír a családoknak

A vissza nem térítendő támogatás arányának megállapításához a keresők jövedelme mellett a lakásban élők számát is figyelembe veszik. Ez azt jelenti, hogy a bevételt a keresők és az egy háztartásban élő, eltartott gyermekek létszámával kell osztani.

Az igénylés menete

Első lépésként ellenőrizzük, hogy a ház építési engedélyének időpontja 1990. december 31. előtt van-e rögzítve. Ráépítés, bővítés vagy átalakítás esetén is az alapépület jogerős használatbavételi engedélyének időpontja számít.

Osszunk és szorozzunk!

Nézzük meg, melyik kategóriába sorolják a lakóhelyünket. Ott, ahol az átlagjövedelem az országos átlag 75%-át nem éri el, 3,5 millió forintra, ahol a jövedelem az országos átlag 75 és 110% között van, ott 3 millió forintra, és ahol ez meghaladja a háztartások bevételeit, ott 2,5 millió forintra számíthatunk.

Tervezzük meg előre!

Az igénylés beadása előtt keressünk fel egy tanácsadót, aki segít a korszerűsítés megtervezésében. Ehhez az épület meglévő állapotáról kérnünk kell egy energetikai tanúsítványt, majd a tervezett állapotról is kell készíteni egy úgynevezett elő-tanúsítványt

Regisztrált vállalkozó

Hamarosan elérhető lesz egy vállalkozói lista, ahol rákereshetünk a lakókörnyezetünkben működő ÉMI által regisztrált kivitelezőkre. Ha nem regisztrált vállalkozót választunk, 75% helyett maximum 50 százalék előleget lehet lehívni a pályázati pénzből.

Szerezzük be időben!

A jelentkezéshez szükséges munkáltatói jövedelemigazolás, az ingatlan tulajdoni lapja, az igénylő érvényes személyi igazolványa és a lakcímkártyája, nemleges igazolás adótartozásról, több tulajdonos vagy haszonélvezői igénylés esetén tulajdonosi hozzájárulás(ok), az ingatlan energetikai tanúsítványa.

Adjuk le az igénylést!

A kész költségvetési tervvel július 1-től adhatjuk be igényünket az MFB Pont Plusz helyszíneken, a Gránit Bank, az MBH és az OTP kijelölt fiókjaiban. A pályázatokat beérkezési sorrendben dolgozzák fel, és az igényelt összegeket a támogatási keret kimerüléséig folyósítják.

Kezdődhet a munka!

Sikeres igénylés esetén a kölcsönző bank folyósítja a teljes kamatmentes hitelösszeget, mely a beruházás költségvetésétől függően 2,5-6 millió forint.

Két évünk van erre

A munkálatokat a kölcsön rendelkezésre tartási ideje alatt, azaz 2 éven belül kell befejezni, ezt egyetlen alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbíthatjuk. Összesen tehát 2-2,5 év áll rendelkezésre a beruházások befejezésére.

Papíron a valóság

Miután elvégeztük a munkálatokat, hitelesített, záró energetikai tanúsítványt kell kérnünk, amivel bizonyíthatjuk a beruházással elért energetikai javulást.

Valamit valamiért

Lehetőségünk van arra, hogy a Hitelesített Energiamegtakarítást (HEM) átadjuk a kereskedőnek, ebben az esetben elengedhetik az energetikai tanúsítvány díját.

Őrizzük meg a számlákat

A korszerűsítés végén a záró energetikai tanúsítványt kell benyújtani, valamint be kell mutatnunk az anyag- és munkadíj költségekről kiállított számlákat. Ezt követően a támogatás utalásra kerül, ami közvetlenül csökkenti a hiteltartozás összegét.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.