Nagy fogyás

„Sírva fakadtam, hogy eltiltanak mindentől, ami jó és finom” - Piroska 30 kilót fogyott

Létrehozva: 2023.12.10.

Szabó Bartók Piroska boldog, csinos anyukaként éli mindennapjait kisfia és férje mellett. Pedig három-négy évvel ezelőtt elérhetetlen álomnak tűnt mindez. Történetével azt szeretné megmutatni, hogy a csodákért mi magunk is tehetünk!

Előtte: 105 kg

Utána: 74 kg

Egy nő életében a családalapítás az egyik legkényesebb téma. Sokan hiába jutnak el oda, hogy megtalálják az igazit, lélekben felkészülnek a felkészülhetetlenre, mégsem jön a gyermekáldás. Piri mindennél jobban szerette volna, hogy férjével kisbabájuk szülessen. Többek között ez hajtotta őt az életmódváltásban is, amiről a Fanny magazin számolt be.

 

El akarta nyomni az anyai ösztöneit

Világéletében telt alkata volt. De azt, hogy mikor és hogy jutott el 107 kilóig, ő maga sem teljesen érti. Minden nap látta magát a tükörben, és valahogy olyan természetessé vált számára a külseje, még úgy is, hogy évről évre gyarapodtak a plusz kilók. Visszagondolva, olyan észrevétlenül történet az egész.

– Romániában nőttem fel, egy Arad melletti kis községben – meséli. Kislányként is pufi voltam, a nagymamám mindig finomságokkal tömött. Olyan nem fordulhatott elő, hogy maradjon valami a tányéromon. Ráadásul egészen kiskoromban jelentkezett nálam egy májbetegség, aminek következtében lelassult az anyagcserém. Ez is hozzásegített a teltebb testalkathoz. Érettségi után, Szegedre jöttem továbbtanulni, majd egy szállodában helyezkedtem el. Itt ismerkedtem meg a férjemmel is. Egy idő után szóba jött a baba kérdés. Egész életemben próbáltam elfojtani magamban ezeket a vágyakat, mert már fiatalon azt mondták nekem a román orvosok, hogy valószínűleg továbbadnám a gyermekemnek a májbetegséget. Azonban a férjem mellett, szép lassan felszínre törtek az anyai ösztönök. Szerencsére kiderült, hogy az orvostudomány már más állásponton van azóta. Az orvosok megnyugtattak, és biztattak, hogy vállaljak gyermeket. 

 

"Egy pillanat alatt átsegített a pánikon"

Öt évig hiába várták a csodát, próbálkozásaik sikertelenek voltak. 

– Közben hormonkezelést kaptam, ami szintén kedvezett a túlsúlynak – magyarázza. 2021 márciusában jutottam el egy endokrinológushoz. Kiderült, hogy inzulinrezisztens vagyok. Ekkor döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább, mert nem akartam cukorbeteg lenni. 107 kiló voltam, csak két-három órákat tudtam aludni, és már úgy fájt a sípcsontom, hogy a szomszéd utcába is alig tudtam elsétálni. Dietetikus segítségét kértem a fogyáshoz. Hozzáteszem, hogy rettenetesen féltem tőle. Emlékszem, pont mielőtt mentem hozzá, a férjemmel bementünk a közértbe, majdnem sírva fakadtam, amikor elhaladtunk a gumicukrok mellett, mert biztos voltam benne, hogy örökre búcsút inthetek a kedvenc, színes macijaimnak. Azt hittem, hogy eltilt mindentől, ami jó és finom, vagy legalább az illata kellemes. De egy pillanat alatt átsegített a pánikon. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az általam elképzelt tiltások, korlátok helyett, lehetőséget adott, igazából mindenre, csak a megfelelő minőségben. Megnyugtatott, hogy nem salátán és vízen kell ezentúl élnem. 

A kezdet volt a legnehezebb

Piri pszichológus segítségét is kérte, mert szerette volna feltárni az inzulinrezisztencia lelki hátterét. A sportot szintén beiktatta az életébe.

– Hajnali négykor keltem, otthon edzettem, főleg a lépcsőzőgépen – meséli. Majd besétáltam a munkahelyemre, ami bő három kilométerre van, munka után pedig haza sétáltam. Néha megkérdezik tőlem, hogy honnan volt ennyi energiám. Őszintén szólva, sokszor nem volt energiám, de akaratom annál több. Néha jobban kellett akarni, mint szeretni, vagy élvezni a mozgást. Azt hiszem, hogy a kezdet volt a legnehezebb, az az időszak, amikor még nem volt semmilyen változás. Miután beindult a fogyás, egy kicsit könnyebb volt, mert akkor már erőt adott az elért eredmény is. Ettől függetlenül persze minden egyes nap meg kellett küzdeni önmagammal, hogy ne egyek meg mondjuk egy zacskó cukrot, bármilyen formában is. Sosem hittem volna, hogy le lehet úgy fogyni, hogy közben finomakat, jókat eszem…

 

 

„Azt mondták, fogadjak örökbe”

Kisfia, Andor hét hónapos múlt. Csoda-baba, aki sok küzdelem után, természetes úton fogant. 

– Volt egy inszeminációm, de nem lett sikeres – meséli. Abban az intézetben, ahol a beavatkozást végezték, azt mondták, hogy nem lehet gyerekem, és fogadjunk egyet örökbe. Szerencsére a nőgyógyászom, a dietetikusom, a pszichológusom mellettem álltak és nem hagyták, hogy összetörjek. Nem is tudom, mi lett volna, ha nincsenek mellettem. Ők tartották bennem a lelket, és biztattak, ne hagyjam el a hitem. Azt mondták, hogy az életmódváltás, az egészséges táplálkozás segíteni fog. Egy ilyen támogató, hozzáértő közeg mindennél fontosabb. A mai napig nagy hálával gondolok rájuk, hiszen nélkülük lehet, hogy feladtam, feladtuk volna. Alig másfél évvel az életmódváltás után, állapotos lettem, természetes módon. Nem hagytam el magam babavárás alatt és után sem. A szülés óta még rajtam maradt három-négy kiló plusz, de tudom, hogy hamarosan ez is eltűnik…

 

Tehetünk a gyermekáldásért?!

Polgár Annamária, dietetikus

– Minden ötödik nőnél előfordul pajzsmirigy alulműködés, ráadásul az úgynevezett Hashimo-betegség formájában jelenik meg, ami egyfajta autoimmun betegség – magyarázza. Jellemzően a fogyási nehézség, hirtelen hízás az első tünete ennek. Az inzulinrezisztencia pedig már a Hashimo hozadéka. A stresszhormon, vagyis a kortizol nagyon sok mindent szabályoz a szervezetben, többek között a hormonokat, cukor / inzulin szintet, vérnyomást, alvást és az emésztőrendszerre is hat. Amint támogatjuk a hormonális változásokat, gyakran a túlsúly is jó irányba változik. Az alvás optimalizálása, a mozgás bevezetése, a napi étkezési rutin kialakítása egy fajta állandóságot hoz létre. Amint csökken a stressz, jobban alszunk, kevés feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, növekszik a színes élelmiszerek repertoárja a tányérunkon, máris javul a közérzetünk, a vércukor, inzulin válaszunk, és a hormonok is megfelelően fognak működni, elősegítve a gyermekáldást. A mediterrán típusú étrend jó választás, ha valaki babát szeretne. Kevesebb hús kerül az asztalra, több halat, tengeri élelmiszert, babot, lencsféléket, magvakat fogyasztanak.



Receptek

 

Mandarin, vargánya feltét

Hozzávalók:

150 gramm vargánya gomba

fél evőkanál olívaolaj

negyed citrom leve

fél mandarin

só, bors

tejszín

A vargányát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, a gombát pedig olajon megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk. Belerakjuk a citrom levét is, majd hozzáadjuk az apróra vágott mandarint. Összemelegítjük az egészet, kevés tejszínnel dúsítjuk. Kenyérrel, zöldségekkel is fogyaszthatjuk.

 

Gyömbéres sárgarépaleves

Hozzávalók:

10 gramm vöröshagyma

200 gramm sárgarépa

fél – 1 centiméter gyömbér

300 milliliter zöldség vagy csont alaplé, esetleg víz

tengeri só

őrölt bors

Kevés hagymán megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a meghámozott és közepes kockákra vágott sárgarépát, gyömbért. Felöltjük az alaplével, és addig főzzük, amit a répa meg nem puhul. Vegyük ki a levesből a zöldségeket, helyezzük őket egy robotgépbe egy kevés levesalappal, és dolgozzuk össze. Folyamatosan adagoljuk a levesalappal, amíg krémes állagú nem lesz. Opcionálisan tejszínnel dúsíthatjuk.
 

Citromos bazsalikomos csirkemell, brokkolival és quinoával 

Hozzávalók:

150 gramm csirkemell

20 gramm kókuszolaj

10 milliliter friss citromlé

bazsalikom

oregánó

tengeri só

Körethez:

150 gramm brokkoli

olívaolaj

petrezselyemzöld

60 gramm quinoa

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk. Összekeverjük egy tálkában az olívaolajat, a fűszereket és a citromlevet. A husit megforgatjuk a pácban, majd serpenyőben pirosra sütjük. A megtisztított brokkolit sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, olívaolajjal meglocsoljuk, és finomra vágott petrezselyemzölddel díszítjük. A quinoát két, háromszoros forró vízbe tesszük, megsózzuk, és 20-30 perc alatt megfőzzük. Ha kész, olívaolajjal meglocsoljuk. 



 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek