Bőrgyógyász elárulta: ezt ne használjuk soha, ha fényvédelemről van szó

fényvédő
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 28. 11:30
Amint beköszön a nyár, sokak polcáról előkerül a fényvédő, amit már krém, stift vagy akár spray formájában is megvásárolhat az ember.
N.T.

Persze az tudatos bőrápolók jól tudják, hogy nemcsak nyáron kell szorgosan kenegetnünk a fényvédőt, hanem ez év többi szakaszában is, de már az is látványos eredményt nyújthat, ha a nyári napokon nem mulasztjuk el a használatát.

A nyár egyik alap kelléke a fényvédő, de nem mindegy, hogy milyet használunk Fotó: Unsplash

Abban azonban még a bőrgyógyászok véleménye is megoszlik, hogy melyik formáját érdemes használni, hiszen van, aki szerint mindegy, csak használjunk valamit, míg más úgy véli, hogy igenis a krém állagú a leghatásosabb.

Dr. Cristina Psomadakis londoni bőrgyógyász szakorvos valahol a kettő között helyezkedik el, ugyanis maga is úgy véli, hogy a semminél az is jobb, ha spray állagú fényvédőt használunk, azonban felhívta a figyelmet, hogy ez egy kevésbé hatásos formája a védelemnek. A szakember szerint ugyanis ennél a formánál szinte lehetetlen megmondani, hogy mennyi is került a bőrünkre, illetve az emberek maguk sem tudják, hogy mennyit is kéne belőle használni. 

Az a probléma a spray-kkel, hogy az emberek gyakran nem tudják, hogy a flakonon feltüntetett SPF-érték eléréséhez szükséges mennyiséget használják-e, mivel nem jól érzékelik a felhasznált mennyiséget

– magyarázta Dr. Psomadakis.

Mit takart az SPF? 

Az SPF – vagyis a fényvédő faktor – azt jelzi, hogy egy termék mennyire véd a leégés ellen, a mellette lévő szám pedig azt mutatja meg, hogy a termék pontos, előírás szerinti használata esetén mennyi idő alatt kapná meg a bőrt a nap UV-sugárzása, akkor, ha egyáltalán nem viselné az ember az adott terméket.

Becslések szerint például, ha általában tíz perc napsütés után kezdünk el leégni, akkor egy SP15-ös krém ennél 15-ször hosszabb ideig, azaz akár 150 percig is védelmet nyújt. Ez a védelem azonban csak akkor tart ki, ha legalább kétóránként újra bekenjük magunkat.

Dr. Hiba Injibar szerint a „kétujjas szabályt” követve a legegyszerűbb felvinni a fényvédőt: a test egy területére, például a nyakunkra vagy az arcunkra kenjünk 2-2 ujjnyi fényvédő krémet, megfelelően eloszlatva. Ez alapján is látszik, hogy a szinte lehetetlen megmondani, hogy felvittük-e a szükséges mennyiséget, ha krém helyett sprayt használunk.

Egy 2019-es kutatás már kimutatta, hogy azok az emberek, akik a spray formában használták a fényvédőt, azok csak a védelemhez szükséges mennyiség körülbelül 60 százalékát vitték fel - írja a The Sun

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.