Mindez gyakrabban előfordul, mint gondolná.
– Nem úgy néz ki – csúnya –, mint ahogy azt elképzeltem, nyűgös és állandóan eltol magától – vallotta be egy nagymama, akinek volt bátorsága kimondani, ezért nem szereti az unokáját. Állítólag jóval nagyobb azoknak a száma, akik nem szeretik az unokájukat, mint amennyien ezt be merik vallani. Tabu téma ez, mert még mindig túl idealizált a nagyszülő-unoka viszony a társadalmunkban.
Ismerje be!
Ha rájön, hogy teljesen átlagos gyerek vagy túl durva kamasszá vált vagy egyszerűen ellenszenves, mint ember, akkor van néhány nagyszülő, aki ezért nem tudja szeretni gyermeke gyermekét. Ez teljesen normális.
Csehák Hajnalka pszichológus szerint ha ez nem is illethető gyakori jelenség címszóval, valóban több embert érint, mint azt elsőre gondolnánk. Van gyerek, akinek annyi a bűne csupán, hogy nem lett olyan angyali arca, mint a testvérének, vagy nem érdekelte, mit bütyköl a nagypapa a garázsban, és ez elég volt ahhoz, hogy nagyapja, nagyanyja ne szeresse.
– A beismerés az első lépés, mert akkor talán már nem bántja a gyereket lelkileg és fizikailag sem. Aztán persze rá kell jönni, belőlünk indul ki az egész nemszeretés, a saját problémánk, tehetetlenségünk az, hogy egy ideának nem tudunk megfelelni. Miután ezzel szembesültünk és felvállaltuk, ki tudjuk küszöbölni a képmutatást, és el lehet kezdeni dolgozni rajta. Ehhez persze szakértő segítség kell, hiszen az embernek a tudatalattiját kell feltárni. Aztán meg kell találni azokat a jellemvonásokat, tevékenységeket, amelyeken keresztül a jót meglátja az ember az unokájában – állítja a pszichológus.
Mártír nagymamák
Csehák többféle unokautálattal találkozott a praxisa során. Volt, aki azért nem szerette a rokonát, mert étkezési zavaros volt, és ahogy az iskolai és otthoni kosztot visszautasított a gyerek, az övével is így tett. A hölgy pedig azonosította magát a konyhaművészetével, és személyes sértésnek vette a nemevést. Volt olyan, aki azon borult ki, úgy tették őt nagymamává, hogy nem kérdezték meg tőle, akar-e már nagymama lenni, vagyis az öregedéssel volt gondja, ezt pedig kivetítette az unokára, mivel úgy képzelte, ha nem lenne a gyerek, ő sem öregedne ilyen látványosan. Olyannal is találkozott, aki azért nem szerette az unokáját, mert nagyon hasonlított a vejére/menyére.
– Volt dolgom olyan nagyapával is, akiből iszonyatos gyűlöletet váltott ki a kamasz unoka drogozása – mesélte a szakember. Persze van az a típus is, aki mártírként szeret tetszelegni, ezért túlvállalja magát, és folyton vigyáz az unokákra, aztán mindenkinek panaszkodik, holott már sem lelkileg, sem fizikailag nem terhelhetné magát ennyire.
Kommunikáljon!
Ha nem akarunk megfelelni mindenképpen a társadalmi elvárásnak, akkor sokkal könnyebben tudunk mosolygós nagyszülőkké válni. Persze itthon szerencsére többségben vannak azok, akik érdek nélkül szeretik gyermekük gyermekét, amelyet az is megkönnyít, hogy ünnepnapnak számít, ha találkoznak. A szakember szerint az a legfontosabb: mindig közöljük, hogy mit bírunk el és mit nem, mert így rengeteg kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat.
