Saját kisbabáját élesztette újra a nyílt utcán egy budapesti nő. Tette mindezt azért, mert kiderült, nincs idő arra, hogy a mentô megérkezzen, minden perccel csökkennek a kicsi esélyei az életre. Minden kisgyermekes szülő rémálma, hogy megszólal a légzésfigyelő riasztója. A szerencsésebbek sosem élik át ezt az érzést, de akivel megtörténik, azok közül is csak kevesen tudják, mit kell tenniük. Egyrészt mert idegesek, másrészt mert a kismamaoktatáson ennél a résznél nem figyeltek oda. Minek? Velem úgysem történhet meg! Pedig sajnos igen, megtörténhet. A Bors most hat pontban foglalta össze, mi a teendő, ha leáll a kisbaba légzése, avagy újraélesztés pontról pontra.
1. Helyezze a gyermeket szilárd helyre, például a pelenkázóra!
2. A légutakat tegye szabaddá! A baba fejét helyezze normál pozícióba, tegye az egyik kezét a homlokára, a másik mutató- és középső ujjával emelje fel az állát! Így a hátraesett nyelv kicsit elemelkedik a garatfaltól, vagyis megnyílik az út a levegő számára. Ha a szájban anyatej- vagy tápszermaradékot lát, törölje ki egy pelenka sarkával!
3. Figyelje meg, van-e önálló légzése a gyermeknek! Hajtsa a fejét a gyermek arca felé, félig a mellkas felé fordulva! Így látja, hogy emelkedik-e a mellkas, és az arcán érzi, hogy kifújja-e a levegőt, illetve hallja, hogy beszívja-e.
4. Ha nem érzékel légzést, akkor jön az öt befúvás: a gyereknek mind a száját, mind az orrát be kell terítenie az ajkaival ahhoz, hogy megfelelő módon juttasson levegőt a tüdejébe. Figyelje, hogy emelkedik-e a mellkas! Ha nem emelkedik, a kicsi állát és a fejét pozicionálja újra, egészen addig, amíg a befúvás eredményes nem lesz: megmozdul a mellkas!
5. Az öt befúvás után nézze meg, vannak-e életjelek, például mozogni, csuklani kezd, köhög vagy csak egyszerűen lélegzik! Ha nem állt helyre a légzés, el kell kezdeni a mellkaskompressziót. A szegycsont alsó harmadát – kétujjnyira az alsó bordaívektől – két ujjal, határozott mozdulatokkal nyomni kezdjük. Mivel a mellkaskompresszió a szívet helyettesíti, fontos a ritmusa és a mélysége. Tehát másodpercenként kétszer kell benyomni, harminc kompresszió után két befúvásos lélegeztetésre kell váltani, és ezt négyszer megismételni.
6. Ezt követően – ha egyedül vagyunk – hívhatjuk a mentőket. De közben a mellkas kompresszióját ne hagyjuk abba! Ha attól tart, hogy eltörik a baba bordája, gondoljon arra, hogy egyrészt hamar beforr, másrészt sokkal fontosabb, hogy agykárosodás nélkül megússza az újraélesztést, illetve életben maradjon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.