Magyarországon jelenleg 100 ezer emberben már benne van az a polip, amely az elkövetkezendő tíz évben vastagbéldaganatot okozhat. A daganatos betegeket képviselő szervezet erőteljesen kampányol amellett, hogy az állam felismerje: finanszírozással, szűrőprogrammal ez a szám jelentősen csökkenhetne.
A lakosságot is igyekeznek meggyőzni, inkább előzzék meg a betegséget, mint hogy már az onkológiára kapják a beutalót.
Magyarországon a legnagyobb probléma, hogy a szűrés célú vastagbéltükrözés – a megelőzés, gyógyítás szinte egyetlen és leghatékonyabb módszere – nem érhető el, államilag nem finanszírozott egészséges, tünetmentes egyének részére, fejtette ki dr. Végh Éva belgyógyász-onkológus, klinikai farmakológus. Pedig a betegség minden 18-20. embert érint.
A kóros folyamat sejtelváltozással kezdődik, amely egy már meglévő polipban vagy polip tetején indul el. Akár évekig is tünetmentes lehet a páciens, mert ezek néhány milliméternél sokszor nem nagyobbak a kezdeti stádiumban. Néha viszont véreznek, így a véres széklet mindenképpen figyelmeztető jel.
– A széklethabitus-változás is gyanús lehet – mondja a belgyógyász, – tehát ha hasmenéses és székrekedéses időszakok fordulnak elő gyakran váltakozva.
A kifejlődött béldaganat behúzza a bélfalat, beszűkíti a járatot, ebből adódik mindkettő. Ekkor a bél megpróbál több folyadékot felszívni, hogy a székletet felhígítva kitolhassa a szervezetből. Ha a háziorvos is indokoltnak látja (hasi panaszok, vagy székletvérvizsgálattal kimutatott okkult vérzés esetén), gasztroenterológiai kivizsgálásra, vastagbéltükrözésre (kolonoszkópia) küldheti a beteget.
A vizsgálat sokakat elrettent, pedig ma már néhány helyen érzéstelenítéssel, bódítással, sőt altatásban is elvégezhető. A szakember tapasztalatai szerint egyénenként változó, ki hogy éli meg a vizsgálatot: annak például, akinek kanyarulatosabb a vastagbele, nagyobb fájdalmat okozhat. – Az endoszkópos vizsgálat közben eltávolíthatók polipok, ezzel megelőzve, hogy azokból rák alakuljon ki – hívja fel a figyelmet a módszer előnyére a belgyógyász.
A műtéti beavatkozás lehet gyógyító célzatú, ha kicsi a béldaganat. Helyileg nagy daganatnál, amit vagy a kiterjedtsége vagy máshol a szervezetben jelen lévő távoli áttétek miatt nem lehet vagy nem érdemes eltávolítani, gyakori a bélelzáródás, ekkor a bél kivarrásával a hasfalra teszik lehetővé a salakanyag távozását a szervezetből.
– Bár a vastagbél- és végbélrákok sebészi ellátása, beleértve bizonyos esetekben az áttétek eltávolítását is, sokat fejlődött az elmúlt évtizedben, a szűrés hiánya miatt még ma is évente 5000 ember hal meg vastagbéldaganat miatt, tudtuk meg a szakembertől.
A vastagbél- és végbélrákoknál alkalmazható daganatgátló gyógyszeres kezelési lehetőségek is sokat fejlődtek. Míg 20 évvel ezelőtt egyfajta gyógyszert tudtak adni ilyen betegeknek, ma már tucatnál több gyógyszerkészítményt lehet alkalmazni, amelyek a rosszindulatú sejtek osztódását hivatottak meggátolni, és az elmúlt tíz évben az úgynevezett célzott terápiák számos fajtája is hozzáférhető a betegeknek. Vannak műtét utáni kezelések, ezek a kiújulást hivatottak megelőzni, valamint palliatívak, amelyek előrehaladott daganatban szenvedő, áttétes betegeknél a túlélés meghosszabbítására, az életminőség javítására szolgálnak.
Rosszindulatú sejtek mindannyiunkban keletkeznek, de az immunrendszerünk felismeri, és többnyire sikeresen elpusztítja ezeket. Legfőképpen a dohányzás, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a zsíros, szénhidrátdús táplálkozás emeli a betegség kialakulásának kockázatát.
Mindenképpen mozogjunk rendszeresen, illetve étkezési szokásainkon is érdemes változtatni: fokozott zöldség- és rostfogyasztást, a fehér húsok előnybe részesítését javasolják a szakemberek.
Más uniós országokban az életmód miatt is kevesebb az ilyen beteg, plusz a finanszírozási rendszer más: a magánbiztosítások, s talán a nagyobb egészségtudatosság miatt jobban eljutnak szűrésekre az emberek. Magyarországon magánrendelésen akár 100 ezer forintba is kerülhet a vastagbéltükrözés, mert komoly műszerezettség és jól képzett szakember szükséges hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.