Orvosi szenzáció: halott szívet ültettek át

szenzáció
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 09. 21:45
Cambridge-i orvosok Európában először ültettek át nem dobogó, azaz lényegében halott szívet egy betegbe.
Bors

A transzplantáció azért volt különleges, mert eddig a még működő donorszíveket operálták ki és ültették át az agyhalott páciensekből. Nem dobogó szívet eddig csak egyszer, Ausztráliában ültettek át.

A szenzációs eljárás során használt donorszív egy összeomlott keringés miatt elhunyt betegből származott, akinek a tüdeje és a szíve is leállt. A már nem dobogó szívet mégis sikerült átültetni és beindítani, immáron egy új páciensben - írja honlapján a BBC.

Az orvosok szerint az új technika legalább 25 százalékkal növelheti az elérhető donorszívek számát. Ez azért fontos, mert jelenleg sok szívbeteg meghal, mielőtt szervhez jutna.

Az 1960-as években az első szívátültetéseket szintén nem dobogó szívekkel hajtották végre, de a technikát gyorsan elvetették a gyakori eredménytelenség miatt. A szokásos eljárás szerint a donorszerveket évtizedekig jégbe csomagolva szállítják a transzplantáció helyére, azonban a módszer jóval kockázatosabb, mint az új eljárás, mert a szervek maximum 5-6 órát bírnak ki jégben tárolva.

Az első nem dobogó szívvel végzett transzplantációt Ausztráliában hajtották végre. Az új eljárást egy hordozható szív-perfúziós gép tette lehetővé, amelyben akár órákig tartható és működtethető a szerv, mielőtt beültetik.

Sőt, a nagyjából 60 millió forintba kerülő az eszköz segítségével akár táplálni is képesek a donorszerveket, így csökkenthetik a károsodást. A gép tüdő, máj és vese testen kívüli működtetésére is használható. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.