Első regényével áttört egy falat, a második – Húszezer éjszaka címmel jelent meg most ősszel – azonnal a sikerlisták élén landolt. Boldog anyukája a kilencéves Lolának, a család mellett pedig arra is időt szán, hogy hiphoptáncra járjon. A televízióban azonban sajnos nem láthatjuk D. Tóth Krisztát…
Húszezer éjszaka
Pillanatok alatt elkapkodták második regényének első példányait a polcokról, a könyv a toplisták élére került. Mit szólt ehhez a sikerhez?
Mielőtt megjelent a Húszezer éjszaka, sejtettem, hogy a téma egy generációnyi nő és férfi számára érdekes lehet. Mert akárkinek meséltem róla, mindenki azt mondta, mennyire jó az alapötlet, és megjegyezték: „annyi sztorim lenne hozzá”! De ez a fogadtatás engem is meglepett. Három hét alatt elfogyott az összes, első körben kinyomott példány.
A Jöttem, hadd lássalak is sikeres volt, ám két éve még azt a falat kellett „áttörnöm”, hogy egy televízióból ismert arc írt egy irodalmi művet. Nem értékítéletet mondok ezzel, de teljesen megértem az emberek fenntartásait, hiszen rengeteg tévés ír könyvet, és van közöttük ilyen is, olyan is. Egyszerűen sokaknak meglepő volt, hogy komolyan gondolom az írói munkát. Miután azonban olvasták a könyvet, sokan üzentek, hogy mennyire más, mint amire számítottak – ezt mindig bóknak vettem. Az első regényem megágyazott a mostani sikernek.
A negyvenes nők, a házasság, a boldogságkeresés áll a Húszezer éjszaka középpontjában. Honnan jött az ötlet, hogy erről írjon?
Talán a saját életkorom is az oka, hogy azon kaptam magam, észreveszem az erről szóló híreket, meghallom az ezzel kapcsolatos félmondatokat, meglátom a történeteket a környezetemben. Felfigyeltem arra, milyen nagyon sok és sokféle embert foglalkoztat, hogyan lehet akár évtizedeken át együtt maradni ugyanazzal az emberrel. Ígéretet teszünk valakinek, de az igazán kemény, munkás része akkor kezdődik a kapcsolatnak, amikor eltelik néhány év.
Megszületik az első, a második gyermek, jönnek az álmatlan éjszakák, munkahelyi gondok, egyéb nehézségek. És eközben mindenki változik kívül-belül. Minden harmincas-negyvenes házaspár számára kihívást jelent, hogy miként tartsa fenn a kommunikációt kettejük között. Másrészt hogyan maradjanak önmaguk, miközben annyi szerepet kapnak az élettől. Mert anyák, apák, férjek, feleségek, barátok, munkatársak vagyunk… Az ember megpróbál minden szerepben megfelelni, aztán egyszer csak ott áll a kérdéssel: hol vagyok ebben én? Hol tudom magam értékelni, szeretni, becsülni? Mi van a lelkemmel, a testemmel?
Mit élvezett leginkább az írásban?
Amikor teljesen elmerülhettem a történetben. Nyáron sok időt töltöttem egyedül, amíg a kislányom táborban volt, a férjem elutazott, csak a kutyánk ült mellettem. Írtam és írtam a könyvet, elmélyedtem abban a világban – ez egy módosult tudatállapot, végtelenül szabad és felszabadító helyzet. Életemben nem alkottam még ilyen szabadon, mint most íróként.
Nagykövet a gyerekjogokról
Nem hiányzik a televízió? Nincs olyan törekvése, hogy visszatérjen a képernyőre?
Törekvésem semmiképp nincs, ez túl erős szó ahhoz képest, amit most érzek. Tévéműsort készíteni szép munka, és talán egyszer lesz még részem az élményben. A tévétől való távozásom után egy évig úgy éreztem, soha többé nem megyek vissza. Mostanra finomodott ez az érzés. Úgy vagyok vele, hogy esetleg majd valamikor, ha megtalál feladat, és görcsök nélkül, felszabadultan dolgozhatok, akkor elvállalom. De nem megyek utána, mert rengeteg dolgom és tervem van. Arról nem is beszélve, hogy most megfelelő időt fordíthatok a családomra.
Fontos és szép elfoglaltsága például, hogy UNICEF-nagykövet. Milyen feladatokkal jár ez a poszt?
Másfél éve dolgozunk együtt és februárban kaptam meg a hivatalos kinevezésem. Ez egy sokrétű feladat, amelynek egy része a háttérben zajlik, nem a nyilvánosság előtt. Büszke vagyok például arra, hogy a kezdeményezésemre a „tiszta víz kampány” támogatásába sikerült bevonnom egy olyan felelős nagyvállalatot, mint a Henkel Magyarország. De trénerként dolgozom az Ébresztő-óra programban is.
Több UNICEF-szakemberrel együtt órákat tartunk 10–18 éves diákoknak a gyerekjogokról, a világ gyermekeiről, arról, hogyan tudnak önmagukon segíteni. Fontos hangsúlyozni, nem felvértezzük a gyerekeket arra, hogy bármit megtehetnek. Arra tanítjuk őket, hogy ismerjék és érvényesítsék a saját jogaikat – például az erőszakmentes élethez –, és tiszteljék a másokét.
Nem tökéletes, de boldog anya
Az interjú után egy talkshow várja egy vidéki bevásárlóközpontban, ahol szintén a gyerekekről, jogaikról beszélget egy szakértővel. De arról is szó lesz, hogy el lehet-e rontani a gyereknevelést. El lehet?
Igen, biztosan. Anyaként úgy gondolom, hogy szülőnek lenni a világ legnehezebb munkaköre, természetesen a legszebb is. Az embernek tudnia és mernie kell hallgatni az ösztöneire, miközben tudatosan is kell döntéseket hoznia. A „gyereknek mindent szabad” és a „semmit sem engedünk neki” közötti egészséges középutat kell megtalálnunk, ami sokszor komoly kihívás. Szabad tökéletlennek lenni, szabad magunkat felülvizsgálni, az ösztöneinkre hagyatkozni.
Kislánya, Lola már kilencéves. Milyen a kapcsolatuk? Milyen anyaszerepben?
Nagyon szeretem ezt az időszakot nála – persze mindegyikre ezt mondom –, mi úgy hívjuk, hogy „minikamasz”. Még kicsi, de már nagy. Még igényli, hogy megöleljem, megpuszilgassam, esténként összebújjunk és elsuttogja a titkait. Közben pedig véleménye van, saját barátai vannak és döntéseket akar hozni. Csodálattal figyelem, hogy milyen bátor, okos és jószívű. Tőle kellene megkérdezni, hogy engem milyen anyának lát. Azt hiszem, nem vagyok tökéletes, de boldog.
Laza anyukának képzelem…
Vannak azért szabályok otthon, de nem próbáljuk burokban tartani a gyereket, az sosem jó. Úgysem lehet megspórolni a csalódást, a hibákat. Sőt, az a jó, ha gyerekkorban megtanulja: ha hibázik, az következményekkel jár. Meg kell élnie a konfliktusait is, nem próbálom például helyette lejátszani a meccseket az iskolában – persze néha a szívem szakad meg –, mert ezekből is tanul.
Már nem tud nem írni
Mivel foglalkozik, ha éppen nem ír, nem tart előadást?
Bár teljes, egész napos szabadságom soha nincs, nekem is fontos a feltöltekezés, hogy magamra fordítsak néhány órát. Heti kétszer táncolok, hiphopot… Még Lola járt ilyen órára, és ahogy az lenni szokott, mi, anyukák vártuk kint a gyerekeket. Összebarátkoztunk, megismerkedtünk az oktatóval, kitaláltuk, hogy milyen jó lenne a szülőknek is egy csoportot indítani. Mára egészen komolyan vesszük, koreográfiákat tanulunk és felszabadultan táncolunk. Nem fogunk fellépni, a saját magunk öröméért csináljuk.
Egy következő könyv ötlete már megfogalmazódott?
Azt hiszem, dicséretnek kell vennem ezt a fajta „produkciós kényszert”... De a viccet félretéve, jólesik, hogy ezt sokan kérdezik. Igen, gondolkodom, több dolog is forog a fejemben. Az biztos, hogy én már nem tudok nem írni.
A további tartalomból:
Párkapcsolat: Másképpen gondolkodik a férfi és a nő
Sminktippek: Legyen derűs és ragyogó a szürke hónapokban is!
Új sorozat: Lépésről lépésre Vidorkával
Mondjon búcsút a komorságnak: viseljen télen is világos
színeket!
Életmód: A bölcs mondások életünk végéig elkísérnek
Pszichológia: A krízis nem vakvágány
Híres nő: Marie Curie - egy sugárzó elme
Intim zóna: Kérdések és válaszok a szexualitásról, tabuk nélkül
Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!
