Legutóbb egy neve elhallgatását kérő férfi olvasónk reagált a negyvenes nők párkapcsolati gondjait firtató cikkünkre. Most egy olyan férfi válaszol kérdéseinkre, aki arccal, névvel vállalja véleményét.
Cikkeinkben azt állítottuk, hogy a negyvenes nők soha nem voltak ilyen jó formában, mint manapság, amivel sok férfi olvasónk is egyetért. Ezt ön sem vitatja?
Nem, el kell ismernem, hogy a hölgyek többsége nagyon sokat foglalkozik magával, aminek meg is van az eredménye, csinos, ápolt, ízléses – mondja a 44 éves, mérnök végzettségű Péter. – Ám ennek ára van. Nyilván egy férfi díjazza, ha egy nő vonzó, és azt is elfogadja, hogy a jó formáért meg kell dolgozni, de azt már nehezen tudja kezelni, ha egy nő úgy be van táblázva, hogy egy-két hétre előre kell időpontot foglalni egy randevúra.
Arra nem gondol, hogy esetleg azért akarunk szépek, csinosak lenni, mert a férfiaknak csak így kellünk? Hogy az ő igényeik miatt lettünk mi is maximalisták?
Nem, szerintem a nők nincsenek tisztában azzal, hogy mi kell a férfinak. A mai nők többsége másfélszer, kétszer annyit vállal, mint amennyire képes, olyan mértékben pörög, hogy abba nem fér bele egy férfi. Nekünk fontos az ápoltság, hogy egy nő csinos legyen, de az is fontos, hogy jól főzzön, gondoskodjon rólunk, figyeljen ránk. Én már kínomban megtanultam főzni, mert a körülöttem mozgó hölgyek nem mozogtak túl otthonosan a konyhában. Az, amire a nők büszkék, hogy meg tudják teremteni maguknak a luxuséletet, visszatetsző. Teljesítményorientáltak ettek, elveszítették a bájukat, a kedvességüket.
Ez csak a mi hibánk?
Nyilván közös felelősség. A legnagyobb gond a párkeresésben szerintem az, hogy mindkét fél olyat keres, amilyen nincs. Nem lehet minden férfi jóképű, gazdag, humoros, odaadó, igazi herceg fehér lovon. És ez fordítva is igaz: a férfiak olyan bombanőt keresnek, aki mellesleg okos is, és otthon is minden házimunkával percek alatt boldogul.
A párkeresők nem magukhoz illő partnerre vágynak, hanem egy álomra, ami főként a média bűne. Látszatvilágban élünk, engem például nagyon zavar, hogy a harmincas-negyvenes nők egy virtuális világban mozognak, minden apró mozzanatot megosztanak a Facebookon, szinte már ott élik az életüket.
Hogy érzi, mi nők miben hibázunk a legnagyobbat?
Az egyik hiba, hogy a nők számára a partnerkeresésnél mindennél fontosabb a pénz. Amikor menedzser voltam, volt olyan nap, hogy egy rendezvényen négy nő adta meg a telefonszámát. Csak azért, mert befolyásos pozícióban voltam. Tudtam, hogy az érdeklődés minek szól, nem éltem a lehetőséggel.
A másik, amit már említettem, hogy nem hozzájuk illő párt keresnek, hanem egy álmot kergetnek. És addig húzzák az időt, amíg rájönnek, kifutnak a családalapítás, a gyerekvállalás lehetőségéből. Ekkor pánikba esnek, és össze-vissza kapkodnak. És amiről már szintén volt szó: annyira betáblázzák magukat, hogy abba nem fér bele egy komoly kapcsolat.
Hogy juthatott idáig a női társadalom?
Tulajdonképpen nem csak a nők tehetnek erről. Mivel szorgalmasabbak, mint a férfiak, úgy tudom, hogy már több a diplomás nő, mint férfi. Tehát a sikert maguknak köszönhetik. A rátermettségük a munkahelyükön is sikert eredményez, viszont a nők csak felettük álló férfiakhoz vonzódnak igazán, tehát ahogy jutnak egyre feljebb, úgy szűkül a kör, amelyből válogathatnak. Ráadásul az is gond, hogy egy vezető beosztású nő ezt a habitust hazaviszi, mondanom sem kell, hogy ezt lehetetlen elviselni.
Ön jelenleg egyedül él?
Igen, a legutóbbi barátnőm szintén egy sikeres nő volt, 35 évesen rendkívül sokat dolgozott, majd beleszerett a lovaglásba, vett is egy lovat. Ekkor a fontossági sorrend úgy nézett ki nála, hogy első volt a cége, második a ló, harmadik megint a munka, és talán a negyedik helyen kullogtam én. Bármilyen nagy is a jóindulat és a türelem egy férfiban, azért ezt sokáig nehéz kezelni.
Mi, nők gyakran mondogatjuk, hogy a férfiak tettek minket ilyenné. Terhet raktak ránk, megbirkóztunk vele, viszont azzal, hogy a kötelességek megszokszorozódtak, a jogok is megnövekedtek.
Nyilván így van, ez a két nem közös játéka, ami maga az élet. Sok nő panaszkodik, hogy elhagyja a párja, én viszont több olyan párról tudok, ahol a nő hagyja ott a férjét. Nemrégiben egy harmincas ismerős házaspár férfi tagja mesélte, hogy a 33 éves neje otthagyta egy 28 éves férfiért, akinek ráadásul menyasszonya van. Vagyis a nők is egyre bátrabban rúgják fel a kapcsolataikat, a felek egyre könnyebben változtatnak.
Az emberek ma már nem életre szólóan házasodnak, gyakran cserélnek partnert, ahogy mondani szokták: egy férfi lesz a nő gyerekének apja, egy másik felneveli a gyereket, a harmadik partnerrel pedig együtt öregszenek meg. Visszakanyarodva az eredeti felvetésre: persze, hogy nőttek a jogok, kiegyenlítődnek a viszonyok, de ez összességében senkinek sem jó. A szerepek felborulásával kevésbé stabilak a kapcsolatok, mindenki kapkod, keresgél össze-vissza – és szép lassan elmúlik az élet.
