Főként szociális és kulturális okok miatt tapasztalható az iskolákban is, hogy az egyik fiatal – mini diktátorként – irányítása alatt tartja a „barátait”. Ám ezek a társaságok egyértelműen elnyomókra és elnyomottakra szakadnak. Az okokról és a megelőzésről szakembert kérdezett a Bors.
Egyre gyakoribb a gyerekcsoportok között – legyen szó osztályról vagy lakóhelyi közösségről –, hogy az egyik tag előbb a társaság „fejére nő”, majd a többieket – főként lelki terror alkalmazásával – az irányítása alá vonja. Ezekről a csatározásokról kérdeztük Jamnik Judit mentálhigiénés szakembert, aki önkéntesként – azaz mindennemű ellenszolgáltatás nélkül – kéthetenként állandó rovattal is jelentkezik a Borsban.
– Kultúránkban többnyire elfogadott, hogy a gyerekek között a hatalmi harcok olykor kegyetlenné válnak, erről szól A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény is. Ez a fajta viselkedés eddig elsősorban a lakóhelyi „bandákban” volt jellemző. Sajnos manapság az iskolákban is megszaporodott ez a jelenség. Ennek egyik oka, hogy nagyon nagy a szakadék a szocializációs és kulturális neveltetésben. Ez nem függ össze azzal, hogy anyagilag jobb családban nevelkedô vagy szegény család gyermekéből válik „terrorista”. Az a gyermek, aki nem kap megfelelő kedvességet, szeretetet, nem tudja, hogy számíthat-e szüleire, tanáraira, biztonságban van-e, hajlamosabb az ilyen viselkedésre. Ugyanakkor ha nem állítanak elé számon kérhető követelményeket, nincsenek szabályok, akkor nem tudja, hol a határ. Tehát félelemből lesz agresszorrá.
Fiúk vagy lányok közt több a mini agresszor?
Igazából nem tudni, hogy melyik nem képviselteti magát nagyobb számban, de az tény, hogy a lányok is nagyon kegyetlenek tudnak lenni magukkal és társaikkal is.
Úgy tudni, hogy az „elnyomott” gyerekek viszonylag ritkán szólnak a szüleiknek, avagy más felnőttnek még akkor is, ha már rettegnek egy társuktól, és inkább engedelmeskednek a „bandavezérnek”. Igaz ez?
Az elnyomott, megfélemlített gyerekek hallgatnak, hiszen félnek. Ezért tudnak uralkodni az elnyomók. Az áldozat szerepében lévő gyermek személyiségében a bátorságot, az agresszivitást kell megerősítenünk. Megdicsérjük szerénységéért, de bátorítjuk, hogy elérje a célját.
Miből veheti észre a szülő, ha a gyermeke áldozattá, illetve miből, ha agresszívvé, diktátorrá válik?
Magatartásváltozásból és testi-lelki tünetekből vehetjük észre, ha áldozat, avagy diktátor lett a gyermekünk. Mint ahogyan említettem, mind a két szerepet a félelem alakítja, ezért a szorongás tüneteit fogják hordozni. Nehéz észrevenni ezt a változást, mert legtöbbször a kiskamasz-, illetve a kamaszkorral jelenik meg, s ilyenkor egyébként is nagyon nehéz a változásokat tolerálni.
Az azonban elmondható, hogy legtöbbször a beilleszkedés nehézségeivel is összefügg, ám mire a szülő észreveszi mindezt, a gyermeke viselkedése rendszerint már szélsőségesbe csap át. Ám ha mindig nyitottak, érdeklődőek vagyunk gyerekünkkel, s időt szakítunk meghallgatni őt, akkor mindez nem fordulhat elő.
A fiatalok szerint a legtöbb ifjú agresszor az internetes közösségi oldalakat is felhasználja arra, hogy sakkban, szinte folyamatos ellenőrzés alatt tartsa a „barátait” a virtuális világban is. Mit tehet a szülő ezeken az internetes felületeken, s hogyan szabályozza, vezesse helyes irányba a gyermek számítógép-használási szokásait?
Általában egy-egy úgynevezett „megosztás” hívja fel a figyelmet, hogy furcsa, nem megszokott kommunikáció zajlik. Ebben az esetben megkérdezzük a gyerekünket, mi is ez, kik vannak itt, honnan ismeri őket, mi történt, hogy ilyen tartalmú a megosztás. Amennyiben a szülő számára ismeretlenek az így kommunikáló gyerekek, informálódni kell róluk, s a szüleikről. Természetesen nemcsak a szülő és a tanár felelős ezekért a tettekért, hanem a passzív „nézőközönség” is. A passzivitás ellenszereként ébresszük fel a gyerekekben a vágyat a hősies viselkedésre, vagyis hogy merjenek fellépni, védjék meg a társaikat. Erősítsük bennük azt a tudatot, hogy a gyengébben segíteni jó, s tulajdonképpen ez tesz erőssé.
Leginkább milyen személyiségű gyerekekre jellemző, hogy elnyomóvá, illetve elnyomottá válnak?
A túlzottan védelmezett gyermekből gyakran válik áldozat. A példaadás nagyon fontos. Akkor tudjuk elkerülni, hogy áldozati szerepbe kerüljön, ha egészségesen magabiztos személlyé igyekszünk nevelni.
Mit javasol azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke akár az elnyomó, akár az elnyomott szerepébe került?
Magabiztos gyerekeket úgy tudunk nevelni, ha figyelünk az igényeikre, a változásokat fokozatosan készítjük elő számukra, s a hibáikat szeretettel korrigáljuk. Meg kell tanítanunk arra, hogy merjen új dolgokat kipróbálni. Ehhez bátorítani, biztatni szükséges. Fontos ugyanakkor tudatosítani a gyerekben a szenvedés szükségességét, értékét, s hogy sokszor gondokkal is szembe kell néznünk életünk folyamán. A konfliktusok az élet velejárói, amelyeket meg lehet és meg is kell oldani.
