Jobb a nyelvérzékük a dadogóknak

dadodás
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 10. 00:00
A dadogás nem rontja a gyermek fejlődését és viselkedését, sőt még javíthatja is a nyelvi készségeit. Az alábbiakban összefoglaljuk, mi a teendő, ha azt vesszük észre: a csemeténk kényszeres szótagismétléssel birkózik.
Bors

A dadogás kialakulása viszonylag gyakori, s a szülők nagyon sokat tehetnek azért, hogy megszűnjön, sőt addig se okozzon problémát a tanulásban és az óvodai, iskolai beilleszkedésben.

Egy friss – a melbourne-i Murdoch Gyermekek Kutatóintézetben végzett – kutatásból ráadásul az is kiderült: a dadogó gyermekek mintegy 5,5 százalékkal rendre magasabb eredményt érnek el a nem szóbeli nyelvi teszteken, mint nem dadogó társaik. S ez az idegen nyelvekre is vonatkozik! Vagyis lényegesen ügyesebben igazodnak el azok nyelvtanában, mondatépítésében, szókészletében is.

Ez a képesség nem vész el akkor sem, ha a dadogást már sikerrel száműztük.

Lássuk, mit tanácsolnak azoknak a szülőknek, akik arra lesznek figyelmesek, hogy a csak nemrégiben beszélni tanult gyerekük egyszer csak dadogni kezd!

1. Természetesen az első és a legfontosabb a türelem. Ne sürgessük, s főleg ne fenyegessük a gyereket azzal, hogy a többiek majd kicsúfolják, ha így beszél.
2. Fontos, hogy a szülők, illetve a családi környezet a lehető legszebben artikulálva – de nem természetellenesen affektálva – fejezze ki magát. Ez sokat segít a srácoknak abban, hogy tiszta képük legyen a jól érthető beszédről.
3. A korosztálynak meglelő versek, énekek tanulása szintén segít föloldani a beszédhez esetlegesen társuló lelki görcsöket.
4. Hasznos, ha valamilyen egyszerű fúvós hangszeren játszik a gyerek, például sípon, furulyán vagy szájharmonikán.
5. A dadogást kimondottan csökkenti, ha az egyén sokat beszélget társaságban, több ember előtt. Ugyanezen oknál fogva hasznosak a szerepjátékok is.
6. A dadogás hátterében több tényező is állhat. Amennyiben minden szülői igyekezet ellenére nem javul a helyzet, tanácsos fölkeresni a gyermekorvost, aki el tudja dönteni, hogy logopédusra, pszichológusra, avagy mindkettőre szüksége van-e a gyermeknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.