Bőrrákot okoz a túlzott leégés

figyelmeztetés
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 12. 17:00
Enyhe telünk van – mondják tréfásan az idei nyárra, de a múlt hétvégi napsütés után sok le­égett embert lehetett látni. Bőrünk idén nem tudott felkészülni az első nagyobb UV-sugárzásra.
S. D.

Beköszöntött a nyár, s bár eddig inkább esőben volt részünk, amikor a napfény mégis átküzdötte magát a felhőkön, sokan a strandmedencék és a tavak partján fürdőztek benne. Nem csoda, hogy sokan leégtek, és most azt sem tudják, mivel kenjék fájó testrészeiket.

Mondjunk le a napozásról? – kérdeztük dr. Schmelás Attila bőrgyógyász-kozmetológust.

– A napsütésnek számos előnyös hatása van, és persze kellemes is, de néhány szabályt muszáj betartanunk – figyelmeztet a szakember. – Az első és legfontosabb, hogy jól válasszák meg, mikor mennek ki a napra. Tizenegy és 15 óra között nem tanácsos közvetlenül a napsütésnek kitenni a bőrünket.

Fontos szempont, ki milyen adottságokkal rendelkezik: minél világosabb a bőre, annál erősebb fényvédő krém használata ajánlott. Mielőtt napra megyünk, előtte fél órával kell bekenni magunkat a megfelelő fényvédő krémmel. Legalább ennyi időre van szüksége ugyanis ahhoz, hogy beszívódjon a bőrbe, csak így biztosít megfelelő hatást. Ha a napon keni be magát valaki, legalább fél óráig védtelen marad a káros UV-A és UV-B sugárzással szemben.

A fényvédő krémek faktorszáma és ára nincs arányban egymással. Ezért is érdemes „túlbiztosítani” magunkat, legfeljebb lassabban, ám egyenletesen barnulunk. Ez felnőttekre és gyerekekre egyaránt vonatkozik. Aki annyira leég, hogy a bőre felhólyagosodik, annak kétszer nagyobb az esélye a melanóma, azaz a legveszélyesebb bőrrák kialakulására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.