A boa úgy ölel, hogy közben megfojt

Az akár 2–3 méteresre is megnövő vörösfarkú boa eredeti élőhelye Amazónia. A többi boa alfajhoz hasonlóan hazánkban is egyre többen tartják kedvencként e hüllőt.

A legfontosabb tudnivaló, hogy az állat tartása hatósági engedélyhez kötött, sőt a kereskedelme is szigorúan szabályozott a Wa­-shingtoni Egyezmény által. (Ezt a nemzetközi kormányközi egyezményt azért hozták létre 1973-ban, hogy a vad növények és állatok egyedeivel folytatott nemzetközi kereskedelem ne veszélyeztesse fennmaradásukat.)

Nincsenek méregfogai, áldozatait, illetve támadóit iszonyú erejű szorításával öli meg, illetve teszi harcképtelenné.

A boa rendkívül jól alkalmazkodik környezetéhez, de az igényeit érdemes jól ismerni. Nappal 30 fok körüli, éjjel szobahőmérsékletű terráriumban érzi jól magát, melyet – mint minden veszélyes állat helyét – zárva, és zárható helyiségben kell tartani. Gondoskodni kell arról is, hogy ha a kígyó a helyéről kiszabadul, a helyiséget akkor se tudja elhagyni.

A fiatal kígyó színezete kevésbé élénk, mint a felnőtt példányoké, de a jellegzetes mintákkal már ekkor is rendelkezik. Két-három évesen nyeri el színpompás állapotát, majd idősebb korában besötétedik a bőre.

Méretüktől függően bébiegérrel, vagy akár tengerimalaccal, nyúllal táplálkoznak. Mivel a terráriumban tartott kígyó etetésekor a zsákmányállat – érthető módon – gyakran visszatámad, s a boának is komoly sérülést okozhat, nem csak a préda számára humánusabb, de a kígyónak is biztonságosabb, ha leölt állattal etetik.