Míg a boltban kapható gyertyák zöme főképp a színezőanyagok miatt bocsát ki káros anyagokat égés közben, addig a házilag öntött szójagyertyák teljesen természetesek, ezért nem kell aggódni, hogy szén-dioxidot vagy más mérgező anyagot – például kormot – bocsátanak ki. Ennek többi közt az az oka, hogy ezek a gyertyák, illatmécsesek állati mellékterméket (például méhviaszt, faggyút) is tartalmaznak. Akik mindezt el akarják kerülni, azoknak ajánlják a szójagyertyákat, melyek nem kormoznak, mint a paraffinból öntöttek, és tovább is tartanak azoknál. Igaz ugyan, hogy kicsit drágábbak a hagyományosnál, ám mellettük szól az is, hogy elkészíthetők a konyhában.
A méhviasz az ász
A hagyományos viasz égésekor széndioxid szabadul fel, a kizárólag paraffinból készített gyertya pedig annyi káros gázt bocsát ki, ami akár rosszullétet is okozhat. E mellett nem kevesebb, mint tizenegy féle egyéb méreganyag kerül a levegőbe a hagyományos gyertyák égetésekor. Ennek egyebek mellett az az oka, hogy az illatanyagot – melyek legtöbbjének petróleum az alapanyaga – közvetlenül a viaszhoz keverik, azaz elégve az abból felszabadult gázok is a levegőbe kerülnek. Jelenleg a méhviaszból készített gyertyák ára a legborsosabb, ám ezek lényegesen tovább égnek.
Mi kell a munkához?
* Szójaviasz és kanóc (kézműves boltokban és drogériákban kapható)
* Kedve szerinti illatolaj (de profik tehetnek a viaszba kavicsot, növénydarabot stb.)
* Üvegedény, amibe a viaszt önti (szintén kézműves és hobbiművész boltokban szerezhető be)
* Lábas
* Kanál
* Konzervdoboz
* Ruhacsipesz vagy tű
Lépésről lépésre
1.Engedje a fazekat egyharmadáig vízzel,majd egy konzervdobozban – amit előzőleg oldalról megnyomott, hogy „csőre” legyen – gyakori kevergetés mellett olvassza fel a viaszt.
2.Amikor tökéletesen folyékony a viasz, hagyja kicsit lehűlni, majd adjon hozzá 5-10 csepp illatolajat, s alaposan keverje el.
3.Helyezze a fémkorongocskában végződő kanócot az üvegtartályba, s öntsön rá egy kevés viaszt. A ruhacsipeszre vagy a tűre rögzített kanóc végét könnyen elfektetheti az üvegtartály tetején, így az egyenesen tartja a textilszálat.
4.Amikor megszilárdult az edény alján lévő viasz, öntse fel a maradékkal, s óvatosan kevergesse meg, hogy ne maradjon benne légbuborék.
5.Hagyja, hogy tökéletesen megkeményedjen a viasz (ez főként nyáron egy napig is eltarthat), majd vágja le a kanócból a felesleget, és kész is.
6.Alegegyszerűbb díszítési mód, ha a kész gyertyát szalaggal köti át, házilag írott címkével ellátva pedig kitűnő személyre szóló ajándék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.