A napfolttevékenység miatt a sugárzás ereje idén nagyobb, mint más években, figyelmeztet dr. Kohán József szegedi bőrgyógyász. Tiszta égbolt esetén többszörös a kockázat.
– A káros hatást a vitaminok kivédhetnék, de azok éppen erre a tavaszi időszakra ürülnek ki a szervezetünkből, ezért a pótlásukra nagyon nagy szükség van – int a szakember. – Ugyanakkor a rák kivédéséhez elengedhetetlenül szükséges D3-vitamin kialakulásához a szervezetünknek szüksége van a napfényre. Tavasszal fontos a napozás, de nem szabad leégni. Némely nagy faktorszámú napvédő krém olyan alapanyagot tartalmaz, amelyik rákkeltő hatású lehet, ezért érdemes visszatérni a természetes alapú kozmetikumokhoz – mondja a szegedi orvos.
Dr. Dálnoki Olga bőrgyógyász kozmetológus főorvos azt javasolja, hogy tizenegy és fél három között májusban se tartózkodjunk a napon, és főleg a gyerekeket óvjuk a direktsugaraktól. Egyéves kor alatt tíz óra előtt és négy után vigyük csak őket a napra. A káros hatások összeadódnak és gyakran csak 50–60 éves korban jelentkeznek a következmények.
– A nagy karimájú kalap hasznos. A smink, a parfüm barna foltot okozhat, és antibiotikumok, reumára szedett gyógyszerek is kiválthatnak allergiás reakciókat. Nem javasolt a napozás magas vérnyomással vagy daganatos betegségekkel sem. Amire sokan nem gondolnak: nem csak a víz, de az autó ablaküvege is felerősítheti a sugarak erejét. A szem védelmében használjunk olyan napszemüveget, ami szűri az UV-sugarakat.
A szoli sem jó
Sokan veszik igénybe tavasszal a szoláriumokat a természetes napozás előkészítéséhez, de azzal is óvatosnak kell lenni, figyelmeztet dr. Dálnoki Olga főorvos. – Négy-öt alkalommal ötperces időtartam alatt a bőrben levő rostok még nem sérülnek. A Kairó Szépségszalon vezetője, Pattantyús Ádám ötven százalékos forgalomnövekedést tapasztalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.