Tizenhat éves lányom kicsi kora óta dundi. Nemrég megismert egy fiút, aki eddig jó hatással volt rá, hiszen rávette a mozgásra. De mostanában már szinte egyáltalán nem akar enni, hogy gyorsabban fogyjon. És ahogy vékonyodik, egyre utálatosabb velünk. Félek, hogy emiatt a fiú miatt teljesen elveszítjük.
Ha jól sejtem, attól tart, lánya koplalása esetleg egy evési zavar kezdete. Érthető ugyanakkor, ha egy tinilány gyerekkorában túlsúlyos volt, majd lefogy, akkor rákap a csinosság érzésére. Amilyen szenvedélyesen evett azelőtt, ugyanolyan szenvedéllyel edzi most a testét, vagy fogyókúrázik.
A túlsúly néha alkati, vagy a családi étkezési szokásokkal függ össze. Mielőtt bármi más okra gondolnánk, ezt nagyon fontos megvizsgálni. A pszichológiai okok gyakran a csecsemőkorba nyúlnak vissza. Vannak édesanyák, akik kisbabájuk sírását nem mindig helyesen értelmezik. A szoptatás, evés nem csak a testi éhséget csillapítja, hanem szélesebb értelemben megnyugtatja a csecsemőt. Ha egy baba elkezd sírni, és erre mindig azonnal enni kap, félő, hogy minden kellemetlenségét éhségként tanulja meg azonosítani, és később nehezen fogja megkülönböztetni a testi hi-ányérzetet az érzelmi szükségletektől.
A testhatárok érzékelése összefonódik a láthatatlan, belső határaink észlelésével. Az anorexia nervosában szenvedő beteg a tükörben nem látja saját soványságát, ahogyan a kövér családok tagjai nem érzékelik önmaguk vagy gyermekük túlsúlyosságát. Gyakran az elhízás lelki védelmi szükségleteket jelez. A fogyókúrák sokszor éppen azért sikertelenek, mert a fogyni vágyók nem foglalkoznak a lelki nyitottságuk kialakításával.
Figyelje meg, reális-e Andi fogyása és fogyókúrája. Beszélje rá, hogy orvosi kontroll mellett fogyjon! Az Ön érzékeny figyelme és az orvos irányítása elejét veheti a bajoknak, segíthetnek egy megfelelő életmód kialakításában, és időben felismerik, ha esetleg pszichológiai kezelésre van szüksége.
