Panaszlista:
Az aszpartámot – mint az összes mesterséges édesítőt – véletlenül fedezték fel 1965-ben. Az FDA egészen 1983-ig hevesen ellenállt az aszpartám élelmiszer-adalékként való törzskönyvezésének, majd hirtelen – gyanús vezetőváltások után – beadta a derekát. Pedig már a korai vizsgálatokból kiderült, hogy az aszpartám idegméreg! Hét majmot etettek aszpartámmal, ebből egy meghalt, ötnek generalizált epilepsziás rohamai keletkeztek.
Pilótáknak tilos!
Nem tudni, valós-e az összefüggés, de tény, hogy a mellrákos, a prosztatarákos és az agydaganatos betegek száma ugrásszerűen megnövekedett, miután 1983-ban korlátlanul engedélyezték az aszpartám használatát az üdítőitalokban. Így például 1985-ben 10%-kal növekedett a diagnosztizált agydaganatosok száma.
Az aszpartám-vitában nyomós érvnek tűnik az amerikai légierőnél és a polgári repülésnél tett több megfigyelés is. Ezek eredményei a repülésügyi hatóságokat arra figyelmeztetette, hogy még egyetlen aszpartámos rágógumi elfogyasztása is súlyos látászavarokat vagy epilepsziás tüneteket okozhat! Ezért a pilótákat az aszpartámtartalmú ételek és italok kerülésére szólították fel.
Nem fogyaszt, hizlal!
* Az aszpartám a fitneszipar és a testsúlyára figyelő, egészségesen élni akaró emberek nagy felfedezettje. Ám túl a veszélyes mellékhatásokon – melyek esetleg csak évtizedek múltán jelentkeznek – az aszpartám paradox módon hízáshoz vezet. Fokozza ugyanis az inzulinkibocsátást, és – mint más édesítőszerek is – összezavarja az agy éhségközpontját, és így az aszpartámot fogyasztó személy a megspórolt kalóriákat később, fokozódó éhségérzete miatt bőségesen felveszi más forrásokból.
* Diétás italokat fogyasztóknál 65%-os súlynövekedési kockázatot állapítottak meg. Ezt még magyarázhatná az, hogy azok diétáznak, akik fokozott étvágyukat akarják kordában tartani a diétás termékekkel, sajnos sikertelenül. De a patkánykísérletek során is azt tapasztalták, hogy a diétás üdítővel itatott állatok többet ettek, és jobban híztak.
* A cikkünkben nem elemzett új édesítőszerrel, a szukralózzal kapcsolatban is hasonlóak az aggályok, mint az aszpartám estén… Érdemes hát elgondolkodnunk: az ember azt hitte, büntetlenül kijátszhatja a természetet. De nem lehet egyszerre dőzsölni és ugyanakkor karcsúan és egészségesen élni! Méz, aszalt gyümölcs – ezek a természet édesítőszerei.
Részlet az Ideál életmód magazinból
Veszélytelennek bizonyult a szacharin Rezeg a léc az aceszulfám alatt Az aszpartám-sztoriSzendi Gábor