Tóth Vera: „Egyedül fekszem a kórházi ágyon, csövekkel a testemben”

És nem a bőr a legnehezebb teher sokszor, hanem az ítéletek, amiket egy ilyen fájdalmas időszakban kapsz. Néha nem látnak bele, azt, amikor egyedül fekszem a kórházi ágyon, csövekkel a testemben, és próbálom elhinni, hogy egyszer újra szabadon fogok mozogni, lélegezni, nevetni, és nem aludtam három napja, mert annyira pokoli a félelmem, fájdalmam és nem mindig mered bevállalni a fájdalomcsillapítót, a nyugtatót… Hadd ne részletezzem.

Most újraépítem magam, kívül, belül, ez a sorsfeladatom. Ez az út nem a szépségről, inkább a bátorságról, a bevállalásról, a félelmek leküzdéséről szól. Arról, hogy mersz szembenézni a tükörrel, a rossz mintáiddal, az evéssel, mint a szeretet helyettesítője, és nem elszaladsz, hanem megöleled azt, aki ott van veled szemben. Eljutni idáig pokoli nehéz. Megtartani? Szintúgy! Minden heg, minden csepp vér, minden nap, amit ebben a testben élek, emlékeztet arra, hogy: EZT IS TÚLÉLTEM.