A népszerű videójáték-széria alapján készült Last of Us az elmúlt években alaposan felkavarta a streaming állóvizét. Az első évadot ugyan mindenki imádta, kivételes műsor volt, hiszen előtte szinte senki sem tudott élvezhető módon képernyőre vinni egy videójáték-adaptációt, ám a Pedro Pascal vezette széria megtörte az átkot. A második felvonás viszont már sokkal inkább a botrányos pillanataival hívta fel magára a figyelmet, melyek középpontjában a széria másik főszereplője, Bella Ramsey állt. Ezek a perpatvarok pedig a Last of Us jövőjére is komolyabb hatással lehetnek, mint azt gondoltuk.

Úgy fest, a Bella Ramsey körüli botrányoknak, különösen a hírhedt „Apa leszek!” - jelenetnek meg is lett az eredménye, ugyanis az HBO döntéshozója, Casey Bloys egy friss nyilatkozatában baljós árnyakat borított a Last of Us-ra, mely szerint a stúdió igyekszik minél hamarabb felcsavarni a szőnyeget, és a kezdeti tervekkel ellentétben, mégsem folytatódik a széria a 3. évad után:
Nagyon úgy néz ki, [hogy vége lesz 3. évad után,] de az ilyen döntések meghozatala a showrunnerek felelőssége, szóval őket kell megkérdezni

Ezzel csak egy probléma van: a Last of Us egyik kreátora, a korábban a Csernobil című minisorozattal az HBO Maxon már hatalmas sikereket arató Craig Mazin korábban hallani sem akart arról, hogy három felvonás után bezárjon a bazár. A 2. évad fináléja előtt Mazin még úgy nyilatkozott, kész képtelenség három fejezet után befejezni a show-t, mely a The Last of Us: Part II című játék eseményeit hivatott továbbra is feldolgozni, még legalább két évadon keresztül:
Egyszerűen semmi esély arra, hogy a sztorit befejezzük a harmadik évaddal. Reméljük, meglesz a kitartásunk ahhoz, hogy megint visszatérjünk és befejezzük egy negyedik felvonással. Ez a legvalószínűbb végkifejlet
– mondta még 2025 tavaszán a műsor társalkotója.

A negyedik szezon felett tehát egyre csak sokasodnak a kérdőjelek, viszont egy dolog biztos: a Last of Us 3. évada fixen érkezik, csupán az a kérdés, mikor. A legvalószínűbb válasz a kérdésre az, hogy az HBO tartja az első két fejezet között diktált ütemet, és ismét két esztendőt kell várni a rajongóknak.
Így a következő fejezet várhatóan 2027 első felében landol a platformon, azonban sokak nagy bánatára, már minden bizonnyal Pedro Pascal nélkül. Ám, ahogy mondani szokás: „Soha ne mondd, hogy soha!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.