Világsztárral találkozhat a közönség a közeljövőben az A38 hajón— nem más, mint Kiefer Sutherland csap a húrok közé. A színészt sokan a 24 című sorozat Jack Bauerjeként ismerik, mások az Állj mellém!, az Egy becsületbeli ügy és A fülke révén hallhattak róla. Viszont akadhatnak, akik a botrányos ügyei miatt tartják őt számon, melyek közül megannyi alkoholos befolyásoltság alatt történt. Miközben a filmvásznon gyakran feddhetetlen morállal rendelkező hősöket alakít, a magánéletében időről időre egészen más arcát mutatja — szóval a helyzet ennél nem is lehetne furcsább. Ráadásul némely történet kifejezetten friss!

Legutóbb január 12-én vették őrizetbe egy Hollywood közelében történt incidens miatt. Az érintett Uber-sofőr a rendőrségnek elmondta: a láthatóan bódult állapotban lévő, feldúlt színész elől menekülve kiszállt az autóból, majd futás közben hívta a segélyhívót. Állítása szerint az 59 éves Sutherland ököllel ütötte, fojtogatni próbálta, agresszív viselkedését pedig több járókelő is megerősítette. Tetézi a helyzetet, hogy a járműben menetrögzítő kamera is működött, amelynek felvételei kulcsszerepet játszhatnak a nyomozásban.
A Los Angeles-i ügyészség egyelőre nem emelt vádat, mivel a rendőrség még nem nyújtotta be hivatalosan az ügy aktáit. Az ügyészségi források szerint azonban februárban már megtörténhet a vádemelés, Sutherlandnek ugyanis másodjára van bírósági időpontja. A színészt 50 ezer dolláros (16,5 millió forint) óvadék ellenében engedték szabadon.
A sors sötét iróniája viszont, hogy még így is jobb, hogy nem ő ült volán mögé, mert akkor biztos kő kövön nem marad. A színész többször összetűzésbe került a törvénnyel ittas vezetés miatt. A negyedik ilyen vétsége után, 2007-ben 48 napnyi börtönbüntetésre ítélték. Nem sokkal később az akkori feleségével, Kelly Winnel is szakítottak — jóllehet a válás gondolatát már jóval ezelőtt pedzegették, ezelőtt már 9 éve nem éltek együtt.
De már a múltban is akadtak a fentebbihez hasonló erőszakos megmozdulások. Ebből a legdurvább az lehetett, amikor Kiefer Sutherland 2009-ben egy New York-i afterpartin összetűzésbe keveredett Jack McCollough divattervezővel, akit a színész szóváltás közben lefejelt és betörte az orrát. A színész később beismerte bűnösségét, vádat is emeltek ellene, ám az ügy végül peren kívüli megegyezéssel zárult, Sutherland pedig nyilvánosan bocsánatot kért a történtekért.
Mindezek fényében Kiefer Sutherland koncertje többnek ígérkezik egy egyszerű koncertnél: egy olyan világsztár áll majd színpadra, akinek tehetsége és múltja elválaszthatatlanul összefonódik. Kérdés, hogy ezúttal melyik arcát mutatja meg a közönségnek — a tapasztalt művészét, aki dalban vezeti le démonjait, vagy azt az ellentmondásos figurát, akinek neve évek óta rendre a rendőrségi hírekben bukkan fel. Már csak ezek miatt is érdekes lehet az április 28-ai esemény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.