Több mint 50 éve már, hogy A texasi láncfűrészes Bőrpofája táncra perdült a naplementében, de ebben aztán nem volt semmi köszönet. A félelmetes, rémisztő és nem utolsósorban rendkívül visszataszító horrorklasszikust azóta sem tudtuk elfeledni, ám hiába készült nem kevesebb mint nyolc folytatás, remake és egyéb feldolgozás is az alapműhöz, sokak bánatára ezeknek a színvonala egyre csak lejjebb és lejjebb süllyedt. Legutóbb 2022-ben a Netflixen leheltek új életet a franchise-ba, és akkor úgy tűnt a B-filmek oltárán végleg feláldozzák a szebb napokat megélt szériát, viszont most olyan fordulatot vett a történet, amire csak a legszebb mesetörténetben láthattak példát a rajongók.

Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb licitháborúja az évek óta parlagon heverő A texasi láncfűrészes-filmek jogaiért zajlott, melyért több híres stúdió is versenyben volt. Végül az A24 került ki győztesként, mely már egyre több hollywoodi sztárt tudott elcsábítani, ráadásul úgy, hogy egyértelműen hozzájuk tartoznak napjaink legelvetemültebb alkotásai. Talán elég, ha csak az Örökséget vagy a Fehér éjszakákat említjük.
A horror műfajának ráncait felvarró A24 kezében tehát a lehető legjobb helyen vannak Bőrpofa és társai, akik eddig nem látott formátumban térnek vissza. A stúdió ugyanis sorozat formájában tervezik feltámasztani a tetszhalott franchise-t, méghozzá a tavalyi év egyik sikerfilmje, A hosszú menetelés írója, J.T. Mollner jóvoltából.

Az újjászülető kannibálhorror ráadásul még napjaink egyik legszexibb szívtipróját, a Sydney Sweeney-vel kavaró Glen Powell-t is szerződtette a projektre, aki történetesen A texasi láncfűrészes egyik legvérmesebb rajongója is:
A texasi láncfűrészes mészárlás az egyik kedvenc filmem. Egy egész horrorfilmes generációt határozott meg, és több mint fél évszázaddal a bemutatója után is a szülőállamom egyik meghatározó alkotása maradt. Az A24 révén egy kiemelt otthonra talált a projekt, és JT Mollner személyében egy vízióval rendelkező filmkészítővel, valamint elsőrangú producerpartnereinkkel együtt nem is álmodhattam volna jobb csapatot egy ilyen álomprojekt számára
– mondta Powell, akiről egyelőre nem egyértelmű, hogy csak producerként vállal szerepet a show-ban, vagy szerepet is vállal A menekülő ember-remake-jének főhőse.
A fanbázis televízió elé csak alkalomadtán lehuppanó részének sincs oka aggódni, hiszen a sorozatot követően a nagy vásznat is meghódítja majd A texasi láncfűrészes. A széria után ugyanis érkezik egy új film is, ám erről egyelőre még szinte semmit sem lehet tudni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.