Nádas Tamás neve a 90-es évek sportrajongóinak mondat igazán sokat. Az évtizedek óta Amerikában élő színész a rendszerváltás után sportolóként találta meg a számításait, tulajdonképpen mindent megnyert, amit a karate világában be lehet zsebelni. Miután azonban az Egyesült Államokban magyarként megnyerte a világbajnokságot úgy döntött, hogy az USA-ban telepedik le, és megpróbálja elérni azt, amiről gyerekkora óta álmodik.

Ez nem volt más, mint a hollywoodi álomgyár és bár mostanra ténylegesen elérte a filmvilágot, álmai beteljesüléséig kíméletlenül keményen kellett dolgoznia. Robotolt bartenderként, Albuquerque-ben rendőrnek állt, majd az FBI kötelékébe tartozott, illetve még Plácido Domingo testőreként is megállta a helyét.
Végül filmes kellékek árusításával tényleg utat tört magának a filmforgatások kavalkádjába, egyedi stílusával és tehetségével pedig elérte, hogy előbb kaszkadőrként, majd színészként számítsanak rá, méghozzá olyan produkciókban, melyeken igazi világsztárok a főszereplők.
Tamás az elmúlt években dolgozott Mickey Rourke, Eric Roberts, Michael Jai White, Jeff Fahey és Dermot Mulroney oldalán is, utoljára pedig akkor cikkeztek róla a hazai oldalak, amikor Mel Gibson és 50 Cent producereként tevékenykedett a Boneyard című filmben. A Passió rendezőjével forgatott thriller után pedig a 90-es évek szívtiprójával, Lorenzo Lamasszal hozott össze egy egy romantikus vígjátékot.

Bár a felsoroltak óta itthon nem hallhattunk Nádas Tamás tevékenységeiről, a színész-producer megkeresésünkre most elárulta, hogy unatkozni mostanában sem volt ideje, kalandokból pedig jutott neki bőven! Legutóbbi projektjét ugyanis Guatemalában forgatta, a film pedig nem másról, mint a legendás Chupacabráról fog szólni, ami kegyetlenül szedi majd gyanútlan vagy éppen pánikolva menekülő áldozatait.
"Érdekes helyzet ez, mert már pont azon gondolkodtam, hogy végeztem a filmgyártással. Imádtam csinálni, de az elmúlt időszakban úgy éreztem, hogy talán itt a vége. Már el is mondtam a feleségemnek, aki elküldött, hogy menjek el szivarozni, szellőztessem ki kicsit a fejem, kapcsoljak ki és akkor hozzam meg a végső döntést. Így is tettem, de abban a pillanatban, ahogy belekezdtem, csörgött a telefonom. Egy meglehetősen híres producer barátom keresett, akivel korábban 6 filmet is csináltunk együtt. Azonal jött a kérdés: van kedved színészkedni? Elárulta, hogy a legendás Chupakabráról szólna a sztori, olyan köntösben, ahogy még sehol nem mutatták be. Casting nélkül felajánlotta a szerepet, egyszerűen nem mondhattam nemet"
– mesélte a munka kezdeteivel kapcsolatban a Borsnak Tamás, aki nem sokkal a beszélgetés után Guatemalában találta magát, ahol a helyi kartel tagjaival találta magát szembe.
"180 km-re voltunk Guatemalától, hat és fél órába telt, mire a forgatás helyszínére értünk, végig a dzsungel mellett kellett jönnünk. Amikor megérkeztünk rájöttünk, hogy az egész várost, ahol forgatunk a Kartel húzta fel. Mindenkinek fegyvere volt, úgy motoroztak az utcán, hogy a hátukon lógott a shotgun. Egyetlen rendőr volt az egész településen, mivel mindenki tudja, ha nézeteltérés van, ott valakit lelőnek. A Kartelnek külön repülőtere van, ott végzik a jól ismert tevékenységeket, de annyira tisztelik a Chupacabra mítoszát, hogy az ott tartózkodásuk idejére felhagytak a tevékenységükkel" – mondta a mindennapinak közel sem nevezhető körülményekkel kapcsolatban a magyar filmes.

Na, de milyen szerepet kapott a sztoriban?
"Sokoldalú szerep volt, voltak olyan részek amikor vagány voltam, volt amikor nagyon féltem. Komolyabb skálán mozgott. Én voltam az a karakter, aki miatt a közönség elkezd félni és ezt kellett nekem eljátszani. Onnantól indult igazán a horror."
A Chupacabra film pedig úgy tűnik, óriási durranás lesz, méghozzá nem csak a helyi mozikban, hanem az egész világon!

"A TIFF fesztiválra már hónapokkal ezelőtt eladták az egész világnak! Egész közép és délamerikában igazi mozifilm lesz. Kanadától kezdve Ausztrálián keresztül Európáig mindenki megvette. Mostanában kaptam meg a meghívót, Los angelesbe hivatalos vagyok a premierre. Karrierem egyik legizgalmasabb időszaka következik. Bár korábban a visszavonuláson gondolkodtam, ez a projekt visszahozta a kedvem a folytatáshoz" – vallotta be lelkesen Tamás.
Itt a Mel Gibson és 50 Cent nevével fémjelzett Boneyard film előzetese, melyből Tamás producerként vette ki a részét:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.