„Hamburger van?” – Meghalt Kálloy Molnár Péter: Ezekben a filmekben imádtuk az Üvegtigris bugyuta vevőjét

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 01. 18:35
Gyászol a filmvilág és vele együtt az egész ország. Meghalt az ezerarcú Kálloy Molnár Péter, a Beugró című sorozat és az Üvegtigris-filmek sztárja, aki a magyar filmgyártás egy igazi, meg nem énekelt hőse volt.

55 éves korában váratlanul elhunyt Kálloy Molnár Péter. A népszerű magyar színész egy gyors lefolyású betegség következtében vesztette életét, távozásával pedig hatalmas űr maradt a hazai és a nemzetközi filmgyártásban, valamint a színház és a szinkron világában egyaránt. Kálloy az a fajta művész volt, akire bármilyen feladatot rá lehetett bízni, hiszen főhősöket és kisebb mellékszerepeket is ugyanakkora alázattal és tisztelettel játszott el, és minden vásznon töltött perce aranyat ért. Több évtizedes karrierje során számtalan filmhez és sorozathoz adta a nevét, forgatott hazai és a hollywoodi sztárokkal is, és noha a díjak életében elkerülték, a közönség megbecsülésére mindig számíthatott, mert a nagyérdemű tudta, ha ő megjelenik a képernyőn, szem nem marad szárazon. Cikkünkben Kálloy Molnár Péter legemlékezetesebb alakításait gyűjtöttük össze!

Kálloy Molnár Péter
Kálloy Molnár Péter meghalt, de filmes öröksége által mindig itt marad velünk (Fotó: Markovics Gábor)

Kálloy Molnár Péter imádott bunkózni az Üvegtigrisben

Hogy tudnánk elfelejteni az Üvegtigris emblematikus jelenetét, mikor Lali délutáni sziesztáját egy rettentő kellemetlen és idegesítő vendég zavarja meg az alábbi kérdéssel: „Hamburger van?” A mondat azóta szállóigévé vált, Kálloy karakterét pedig annyira megkedvelte a közönség, hogy utána állandó visszatérője lett Rudolf Péter trilógiájának.

Kálloy Molnár Péter Üvegtigrisben látott bunkó vevője a popkultúrába is beékelődött (Fotó: YouTube)

Kútfejből papírkutya lett

A mindig ragyogó tekintettel kamera elé álló Kálloytól azért az sem állt messze, hogy hamisítatlan rosszfiút alakítson a vásznon. Erre példa Kapitány Iván 2006-os vígjátéka, a Kútfejek, melyben Gesztesi Károly oldalán alakított egy szökött fegyencet, és saját elmondása szerint élvezett kilépni a jófiú szerepkörből, hogy egy igazi suttyót alakítson.

Ha pedig már suttyóság, a rossz magyar filmekért felelős Gyöngyössy Bence meglepően jól sikerült tahókomédiája, a Papírkutyák is emlékezetes eleme Kálloy Molnár Péter hagyatékának. A Pepita-díjas színész itt Mucsi Zoltán és Scherer Péter legendás párosának segített elfuserált tervük megvalósításában, miközben beszólásaival nem kevésszer csalt mosolyt a nézők arcára.

Gesztesi Károllyal igazi gengszterpárost alkottak a Kútfejekben (Fotó: port.hu)

Tom Hanks öccsével is forgatott

A Kálloy Molnár Péter-filmek soron következő darabja egy misztikus mozi lett volna, ahol az Üvegtigris sztárja hollywoodi körülmények között forgatott a fóti United Illusions stúdióban. Itt pedig nem kisebb nevekkel dolgozhatott együtt, mint Hatvani Balázs, direktor vagy Tom Hanks öccse, Jim Hanks. A minden bizonnyal jövőre mozikba kerülő filmben Kálloy egy különös ügyet felgöngyölítő detektívet alakít, játékát pedig mind a direktor, mind az amerikai színésztársai az egekig magasztalták.

A cameók királya

Nem ez az egyedüli eset, hogy Kálloy Molnár Péter lábai előtt hollywoodi sztárok hevertek. Nemrégiben még Eddie Redmayne-nel rótta Budapest utcáit A sakál napja munkálatai során, a Legendás állatok és megfigyelésük szépfiúja pedig több interjújában is külön kitért Kálloy kivételes játékára. Redmayne mellett más angol úriemberekkel is volt szerencséje osztozni a vásznon, a Gary Oldman, Colin Firth vagy Tom Hardy nevei által fémjelzett Suszter, szabó, baka, kém című bűnügyi moziban emlékezetes jelenete volt Mark Stronggal.

A Beugróban a tévé világát is meghódította (Fotó: port.hu)

Beugrósnak is elment, ha kellett

A filmek világa mellett természetesen a honi televíziózásnak is meghatározó alakja volt, akinek arcát, no meg jellegzetes orgánumát rendszeresen láthattuk és hallhattuk visszaköszönni a képernyőkről. Szerepelt az Angyalbőrben, a Tűzvonalban vagy a Hacktion című szériákban is, de legtöbbeknek a 2007 és 2017 között futó, Beugró címre keresztelt, szituációs játékokon alapuló műsorból lehet ismerős, ahol Szabó Győző, Pokorny Lia, Debreczeny Csaba és Rudolf Péter társaságában mutathatta meg Kálloy, milyen kiválóan is űzte a rögtönzés mesterségét.

Kálloy Molnár Péter halálával a komédia egyik koronázatlan királya távozott.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.