
Ma ünnepli születésnapját Hollywood egyik legszebb vörös ciklonja, Julianne Moore. Ha nem tudnánk a pontos születési dátumát, biztosan nem mondanánk meg róla, hogy a 65. életévét tölti, hiszen rendkívül jól tartja magát és simán letagadhatna jópár évet. Legjobb alakításaival köszöntjük a születésnapos színésznőt.

Julianne Moore mozgalmas gyerekkort tudhat magáénak. Édesapja az Egyesült Államok hadseregében dolgozott ügyvédként, így a munkája miatt rengetegszer költöztek. Amíg a színésznő betöltötte a 18-at, összesen 23 helyen éltek, Moore 9 különböző iskolába járt ezidő alatt. A színészi pálya egészen sokáig elkerülte. Első színpadi szereplésére még kisiskolás korában került sor, és meglepő módon nem volt pozitív élmény számára. Első filmszerepét is 30 éves korában kapta, ezután indult be igazán a karrierje tévéfilmekkel és kisebb sorozatszerepekkel, de a kései kezdet ellenére filmográfiája napjainkra így is több mint 100 produkciót számlál. Két alkalommal állt oltár elé. Első férjével, John Gould Rubinnal 1986-ban házasodtak össze, de a frigy 1995-ben válással végződött. Tíz évvel ezelőtt egy The Hollywood Reporternek adott interjúban őszintén vallott arról, mennyire megviselte a válás, de terápia segítségével átvészelte a nehéz időszakot. Egy évvel a válás után pedig megismerte élete valódi párját, második férjét, Bart Freundlicht. 2003-ban házasodtak össze és két gyermekük született. Julianne Moore és Bart Freundlich fia, Cal Freundlich zenészként és zeneszerzőként dolgozik a filmszakmában, de édesanyja mellett színészkedett is a Megmaradt Alice-nek című filmben, amiért Julianne Moore megkapta első és egyetlen Oscar-díját is. A sztárpár kisebbik gyermeke, Liv Freundlich szintén szülei nyomdokaiba lépett és színészi karrierjét egyengeti, első szerepét az édesapja, Bart Freundlich rendezte Házasság a négyzeten című filmben kapta, melyben édesanyja, Julianne Moore is játszott.

Julianne Moore terjedelmes filmográfiájába az akciófilmektől a sci-fi műfaján át, a romantikus drámákig minden belefért az évek alatt. Utóbbi kategóriába tartozik például az Egy kapcsolat vége, melyben Ralph Fiennes mellett játszott. A Harry Potter-filmek kedvenc Voldemortja mindig szuperlatívuszokban nyilatkozott a színésznőről, különösen a közös munkával kapcsolatban.
„Julianne Moore rendkívül tehetséges, emellett remek humora van. Nagyon szerettem vele dolgozni, a közös munka alatt pedig igazi barátság alakult ki köztünk. Bármikor szívesen dolgoznék vele újra” – mondta róla Ralph Fiennes egy 2006-os interjúban.
2001-ben a színésznőnek lehetősége volt egy igazi klasszikusban játszani. A Sir Anthony Hopkins főszereplésével készült Hannibal A bárányok hallgatnak folytatásaként készült, ám a felajánlott busás fizetés ellenére Jodie Foster visszautasította Clarice Starling szerepét. Julianne Moore szinte verekedett érte, és olyan színésznőket utasított maga mögé, mint Cate Blanchett, Helen Hunt és Gillian Anderson. Ridley Scott rendezőt valójában Hopkins győzte meg arról, hogy a színésznőt válassza Clarice szerepére, mert korábban is dolgoztak együtt a Túlélni Picassot című moziban. Moore rendkívül elkötelezett volt Starling ügynök szerepe iránt, még a híres quanticoi FBI bázison is eltöltött néhány hónapot, hogy felkészüljön a forgatásra. Egy évvel később két olyan filmje is debütált, amit fontos megemlíteni az életmű szempontjából. A Távol a mennyországtól Cathy Withaker szerepét a rendező és forgatókönyvíró Todd Haynes kimondottan Julianne Moore-nak írta. Ez a film azon kevesek egyike, amikor a színésznő nem csodás vörös hajkoronájában pompázik, hanem az ‘50-es évek divatja szerint platinaszőke fürtöket visel. Moore alakítását egy Oscar-jelöléssel ismerte el a szakma, de díjra sajnos nem válthatta. Ez így történt a szintén 2002-es Az órák című mozi esetében is. Az órák cselekménye három nő élete köré szerveződik, akiket ugyan közel 80 év választ el egymástól, mégis kísértetiesen hasonló krízisekkel küzdenek. Az órákban nyújtott alakításáért szintén kapott jelölést, de filmbeli kolléganője, Nicole Kidman orozta el előle a dicsőséget. Az elismerés még 12 évet váratott magára. A 2014-ben debütált Megmaradt Alice-nek című filmjéért kapta élete első és egyetlen Oscar-díját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.