A beavatott-filmek sztárja ma ünnepli születésnapját – Shailene Woodley 34 éves lett

Shailene Woodley
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 15. 19:45
A beavatott-trilógia sztárja ma ünnepli születésnapját. Shailene Woodley, az örök tinisztár 34 éves lett.

Shailene Woodley amerikai színésznő ma ünnepli 34. születésnapját. A fiatal színésznő főként a fiataloknak szóló regényadaptációk szerepeiből lehet ismerős, de játszott George Clooney mellett is. Íme Shailene Woodley legjobb alakításai. 

Shailene Woodley a Velencei Filmfesztivál vörösszőnyegén
Shailene Woodley a nagysikerű tinifilmekből lehet ismerős a nézőknek (Fotó: KGC-34/133373)

Shailene Woodley filmjei 

A színésznő már 4 évesen a kamera előtt állt, reklámfilmes modellként kezdte, később kóstolt bele a televíziózás és a filmek világába. Szüleinek három kikötése volt a filmes karrierrel kapcsolatban: maradjon hű önmagához, addig csinálja, amíg jól szórakozik és nem mehet a tanulmányai rovására. A színésznő úgy tűnik eleget tett a feltételeknek, hiszen még a forgatások között is tanult és házi feladatot írt, hogy az osztályával együtt tudjon érettségizni. Kezdetben sorozatokban és tévéfilmekben játszott, feltűnt többek között a Nyomtalanul bűnügyi szériában és A narancsvidék című tinidrámában, a későbbi nagyjátékfilmjeiben is a tinédzser karakterek megformálása vált a specialitásává.  

  • Utódok (2011) 

Filmes karrierjét rögtön egy igazi hollywood-i nagyágyú, az Oscar-díjas George Clooney mellett kezdte. Az Utódok című Alexander Payne rendezésben George Clooney lányát alakítja. A történet szerint a Clooney által alakított Matt King próbálja helyrehozni a kapcsolatát két lányával, miután az édesanyjuk súlyos balesetet szenved, a lányok pedig az apjukra maradnak. Shailene Woodley-t a Critics Choice Awards-on a legjobb női mellékszereplő és a legjobb fiatal színésznő kategóriában is jelölték az Utódokban nyújtott teljesítménye miatt.  

Shailene Woodley egy igazi hollywood-i nagyágyú, George Clooney mellett játszott egyik első filmjében (Fotó: Fox Searchlight Pictures)
Shailene Woodley egy igazi hollywood-i nagyágyú, George Clooney mellett játszott egyik első filmjében (Fotó: Fox Searchlight Pictures)
  • Az amerikai tini titkos élete (2008-2013) 

Az amerikai tini titkos élete 2008 és 2013 között futó sorozat volt, melyben Shailene Woodley alakította a főszereplő Amy karakterét. A történet központi bonyodalma, hogy a középiskolás Amy terhes lesz a nyári táborban megismert Ricky-től, és az élete a feje tetejére áll, ráadásul a sráccal egy suliba kell járnia. A sorozat megítélése a mai napig vegyes, a legtöbben “imádják utálni” érzésekkel viseltetnek iránta. 

  • A beavatott (2014) 

A beavatott Veronica Roth írónő könyvsorozata alapján készült. Shailene Woodley a fiatal felnőtteknek szóló disztópikus történet adaptációjának főszerepét kapta meg, és valójában ez a mozi tette fel őt a térképre. Tris szerepében még két alkalommal tért vissza a vászonra A beavatott-sorozat: A lázadó és A beavatott-sorozat: A hűséges című folytatásokban.  

A színésznő A beavatott-trilógiában is játszott Ansel Elgort mellett (Fotó: Lionsgate)
A színésznő A beavatott-trilógiában is játszott Ansel Elgort mellett (Fotó: Lionsgate)
  • Csillagainkban a hiba 

A John Green regényéből készült Csillagainkban a hiba volt 2014 slágerfilmje. A szerző könyvei a film után villámsebességgel repkedtek le a könyvesboltok polcairól, pedig a történet kicsit sem vidám. Woodley, aki magánéletében is volt súlyos beteg, a főszereplő Hazelt alakítja, aki egy daganattal küzdő fiataloknak szóló támogatói csoportban megismerkedik Augustus-szal (Ansel Elgort). A fiú szintén súlyos beteg, de furcsa életszemlélete és a betegségéhez való hozzáállása elbűvöli a lányt. A körülmények ellenére a fiatalok úgy döntenek, Amszterdamba utaznak és felkeresik kedvenc regényük szerzőjét.  

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.