Az első Mátrix film közel 30 éve került a mozikba, és megkerülhetetlen filmes és popkulturális jelentőségre tett szert. Az HBO Max dokumentumfilm-kínálatában elérhető Mátrix: Generáció című film részletesen bemutatja, miért válhatott meghatározó tényezővé a korai 2000-es években a trilógia. Olyan összefüggésekre és érdekességekre is rávilágít, melyekre talán magunk sem gondoltunk volna.
A Wachowski-testvérek rendezése abban a korszakban született, amikor a világ tartózkodva ugyan, de próbált megbarátkozni a személyi számítógéppel és a viharos gyorsasággal fejlődő technológiával. A Mátrix története is abból indul ki, hogy a gépek uralmuk alá hajtották az emberiséget és csupán erőforrásként használják az embereket, egy mesterséges valóság illúziójában ringatva a társadalmunkat. Azonban van egy lázadó réteg, akik “felébredtek” és már átlátnak az illúzión. Ebbe a csoportba csöppen bele a hacker Neo, akit Keanu Reeves alakít, és megkapja a lehetőséget, hogy ő is kilépjen a Mátrixból.
Az alapkoncepció tükrözi a társadalom új évezreddel megjelenő változások iránti bizalmatlanságát. Ezzel együtt a film olyan eszközöket is alkalmaz, amik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az akkori fiatal generáció rajongása kultusszá emelje a Mátrixot. A filmben felhasznált zenék főként olyan előadóktól származtak, akiket akkoriban istenítettek a fiatalok. A protest zenekarok és a grunge műfajának virágkorát éltük akkoriban, olyan előadókkal, mint a Rage Against The Machine vagy a Nirvana.
Előbbi beszédes Wake Up című száma fel is került a zenelistára. A zene és a korszak általános társadalmi szorongásának hangot adó cselekmény mellett a Mátrix felrázta az unalomból a mozirajongókat, akik már megunták az egykaptafás, bugyuta akciófilmeket. Ez a történet hosszú idő után végre újdonsággal szolgált a közönség számára.
A dokumentumfilm kitér a létező összes művészeti, társadalmi és popkulturális területre, amin a Mátrix-filmek mély nyomot hagytak. A film és a narrátor tempója pont olyan feszes, mint maga a Mátrix, úgyhogy ez nem az a típusú dokumentumfilm, amit főzés közben háttérzajnak érdemes bekapcsolni. Azonnal beszippantja a nézőt, aki csak kapkodja a fejét, igyekszik követni a narrátort és közben folyamatos aha-élményeket él át, amikor a film újabb és újabb összefüggésekre hívja fel a figyelmet.
Nem akarjuk megfosztani a nézőket az élménytől, pusztán a kíváncsiság felkeltése végett említjük meg, hogy a dokuban lesz szó a Ridley Scott rendezte Szárnyas fejvadászról, a videójáték-kultúráról, és a fent említett zenekarokról is. A Mátrix: Generáció azoknak szól, akik megélték a trilógia felemelkedését, így kellemes nosztalgiával tekinthetnek vissza a korszakra, és azoknak is, akik közel 30 év távlatából is rajonganak a Wachowski-testvérek kultikus alkotásaiért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.