Bruce Willis 30 éve tanította meg nekünk, hogy az élet mindig drága
A mozitörténelem legjobb akciófranchise-ait felvonultató listákon bérelt helye van a Die Hardnak. A széria hőse, a Bruce Willis által alakított, nagyon másnapos John McClane hadnagy harmadik nagy dobása pedig pont 30 évvel ezelőtt robbant be a mozikba, e mellett pedig nem lehetett szó nélkül elhaladni.
Van olyan akciófilm, melyet akárhányszor vetít a televízió, egyszerűen képtelenség továbbkapcsolni. A Die Hard – Az élet mindig drága pontosan ilyen. A harmadik McClane-kaland sokak szerint nemcsak a sorozat csúcspontja, hanem az egész műfaj egyik legjobb darabja is. Az idén már 70. életévét is betöltő Bruce Willis laza, kemény és cinikus, a káromkodással ezúttal kissé adós maradó Samuel L. Jackson pedig tökéletesen egészíti ki. A sztori kellően feszült és pörgős, de a humor mindig lágyít egy kicsit a légkörön. Most, hogy a film épp betöltötte a harmadik X-et, összeszedtünk róla néhány izgalmas kulisszatitkot, hogy ezt kellőképpen megünnepeljük.
Másik franchise
Ha kicserélnénk pár nevet a történetben, akkor egy bizonyos pontig ez a film könnyen lehetne egy Halálos fegyver-epizód is, és ez egyáltalán nem véletlen. Az eredeti tervek szerint a „Simon mondja” munkacímen futó forgatókönyv Mel Gibson és Danny Glover legendás párosának negyedik kalandjához készült, ám a szkript valahogy mégis Andy Vajna és társai kezébe került, akik klasszikus Die Hard-sztorit faragtak belőle.
Üres tábla
A film egyik legikonkusabb jelenete, mikor Bruce Willis egy nem túl kedves üzenettel ellátott táblával a nyakában rója New York utcáit. A forgatás alkalmával viszont a táblán nem szerepelt semmilyen felirat, azt csak később helyezték rá (több változatban is) a felületre, a számítógépes utómunka során.
A 007-es ügynök
Noha Jeremy Irons nélkül elképzelhetetlen lenne a Die Hard 3., nem ő volt az eredeti fő gonosz az alkotók fejében. A rendező, John McTiernan és csapata őfelsége egykori titkos ügynökét, Sean Conneryt kereste meg szereppel, aki viszont nem volt hajlandó rábólintani a munkára, mivel Simon karakterét túlságosan ördöginek vélte, és úgy gondolta, ő képtelen lenne eljátszani egy ilyen figurát.
Bombasiker
Apolló 13, Toy Story vagy Mindörökké Batman (utóbbit egyébként eredetileg McTiernan rendezte volna, de végül a Die Hardot választotta inkább) ide vagy oda, 1995 a mindig drága élet éve volt. A franchise 3. része világszerte összesen 366 millió dollárt termelt a mozikasszáknál, ezzel pedig az év legkelendőbb slágerfilmje lett.
A szkriptíró, aki túl sokat tudott
A forgatókönyvíróra, Jonathan Hensleigh-re a film sikere után nemcsak Hollywood kapta fel a fejét, hanem az FBI is. A Szövetségi Nyomozóirodának ugyanis gyanús volt, hogy a férfi olyan kitervelt módját vetette papírra a jegybank kirablásának, hogy azt még a hamarosan visszatérő Lupin is megirigyelné, és kíváncsiak voltak, milyen forrásból dolgozta ki ötletét. Hensleigh pedig elmondta nekik, hogy aggodalomra semmi okuk, csak egy régi The New York Times-cikk adta a rablás alapötletét, és eszébe sincs rossz útra térni.
Bruce Willis, a castingkirály
Zeus szerepére a stúdió Laurence Fishburne-t szemelte. Ám az Apokalipszis most-ban megismert színész túl sokat kért, ami nem fért bele a büdzsébe, így került a képbe Samuel L. Jackson, akit nem más ajánlott mint maga Bruce Willis. Jackson örömmel vállalta el a felkérést, hiszen saját bevallása szerint az első Die Hard az egyik kedvenc filmje, és vagy 30 alkalommal látta.
A magyar szál
A mozi eredeti lezárása sokkal másabb lett volna. Az alternatív befejezésként csakis a DVD-kiadásokban helyett kapó fináléban ugyanis Simon és John egy magyarországi kávézóban „orosz ruletteznek". Bár Jeremy Irons abban a pár percben megcsillogtathatta magyar nyelvtudását, az egész jelenet merőben eltér a Die Hard hangulatától, nem is csoda, hogy végül másik végkifejlet mellett döntöttek.
