Folytatódik a viszály! Walton Goggins és Aimee Lou Wood viszonya tovább romlott egy interjúnak hála.
Lassan egy hónapja, hogy végéhez ért az HBO egyik sikerprojektjének, A Fehér Lótusznak a harmadik felvonása. A sorozat azonban továbbra is forró téma, hiszen egyrészt már tervezés alatt áll a negyedik évad, továbbá a legutóbbi szezon közkedvelt szerelmespárja, Rick és Chelsea, azaz Walton Goggins és Aimee Lou Wood között is parázslik a levegő. A forgatáson nagyon egymásra találó kollégák a közösségi médiában sem félték kimutatni, mennyire meglett közöttük a kémia, ám időközben valami eltörhetett kettejük között, éles váltást vett a történet. A legutóbbi fejezet fináléja óta már érezhetően rossz a két színművész kapcsolata, az utolsó rész könnyfakasztó, közös vetítésén Goggins már meg sem jelent, illetve ki is követték egymást Instagramon.
A feszült helyzet csak tovább fokozódott, amikor a Saturday Night Live című műsor csúnyán kifigurázta Aimee Lou Woodot. A pár perces szkeccset Walton Goggins, aki hamarosan maga is fel fog tűnni a hosszú évtizedekre visszatekintő műsorban, újraközölte a közösségi médiában, illetve kifejezte kommentben is, mennyire tetszik a paródia. Azonban, amikor kolléganője nyilvánosan kérte ki magának az ízléstelen karikatúrát, sorozatbéli szerelme törölte a pozitív visszajelzését. Így érkeztünk a korábban a Ragadozók és az Aljas nyolcas címre hallgató produkciókban is szereplő Goggins új moziját, A Hívatlant promótáló interjúhoz, melyet a sármőr a brit The Times-nak adott. A riporter is érezte, az elmúlt hetek eseményei mellett nem mehet el szó nélkül, azonban valahányszor megemlítette Wood nevét, A Fehér Lótusz Rickje először elegánsan, majd egyre feszültebben utasította vissza ezeket a kérdéseket.
Nincs miről beszélni
– mondta az egyik alkalommal Goggins, amikor kolléganőjéről faggatta az újságíró.
Amikor pedig már sokadik alkalommal megint Aimee Lou Woodra terelődött a szó, Walton Goggins ügynöke közbeszólt, és félbeszakította az interjút, a színész pedig távozott. A sorozatszereplő közötti rossz kapcsolat csíráját még most is kutatják a rajongók, akiknek a fantáziáját alaposan megmozgatták az események. A legnépszerűbb, a Redditen is terjengő teória szerint a 31 éves Wood és a nála 22 évvel idősebb munkatársa egymásba szerettek A Fehér Lótusz 3. évadának forgatásán, ám miután a férfinek felesége és gyermekei vannak, a románc hamar véget érhetett, és ez okozza a kettejük közötti, egyre inkább elharapódzó viszályt. Ezt az elképzelést támasztja alá például az is, hogy a Mérgező város és a Szexoktatás szépsége több olyan videót is lájkolt Instagramon, melyek arról szólnak, hogy egy fiatal nő idősebb férfihez vonzódik, míg Goggins feltűnően több szív emojit kommentelget felesége posztjai alá az eset óta, ami fakadhat a színész bűntudatából is.