Húsvét ünnepén sok vallási témájú filmet nézünk. Jézus alakja számtalan filmben szerepelt már, ám az ünnep alkalmával most összegyűjtöttük azt az 5 színészt, akik nemcsak hitelesen alakították a megváltót, de tehetségesek és bizony szemrevalók is.
Ő a kakukktojás a listában, mert gyakorlatilag ez az egyetlen filmszerepe volt a 2021-ben elhunyt operaénekesnek, és az arcát nem is lehetett látni az 1959-es Ben Hur című filmben. A színész énekesként már ismert volt akkoriban, viszont szeretett volna belekóstolni a filmezés világába is. Claude filmes karrierje ezzel be is zárult, ám énekesként hosszú évtizedekig szórakoztatta a közönséget a néhai sármos sztár.
A Harcos című filmért Oscar-díjjal jutalmazott Bale gyerekszínészként is ismert volt már a nyolcvanas években. A húszas évei elején kicsit csöndesebb időszak jött az életébe, míg a napokban 25 éves Amerikai Pszicho-val be nem robbant a szupersztárok közé. 1999-ben forgatta a Mária, Jézus anyja című tévéfilmet, ráadásul hazánkban. A filmet hazai nézők is láthatták évekkel később a televízióban, ahol Bale Isten fiát alakította. Érdekessége a filmnek, hogy eredetileg mozinak szánták, és Máriát Madonna alakította volna, aki alig pár évvel korábban dolgozott hazánkban az Evita című filmen.
2004-ben a fél világ felkapta a fejét a szebb napokat látott Mel Gibson, A Passió című filmjére. Megosztotta a nézőket az alkotás, sokan a keresztény világ egyik alapművének tartják, többen támadták a film túlzott brutalitását és a történet elhollywoodiasítását. Mindenesetre egy biztos, James Caviezel drámai átéléssel mutatta be Jézus szenvedését. A világsztár azóta is az álomgyár egyik megbízható karakterszínésze, és bár a film után nem lett olyan A-kategóriás színész, mint Bale, de a népszerűsége és a sármja továbbra is töretlen.
Igen, Jennifer Aniston igazi rosszfiús expasija – akit a legtöbben a Hátrahagyottak című MAX sorozatból ismerhetünk – is eljátszotta Isten fiát. Ő a humorosabb végét fogta meg a történetnek, ugyanis a Ten (Tíz – a szerk.) című vígjátékban játszotta el a szerepet. A 2007-es, kevésbé ismert alkotás 10 rövidfilmből áll, ami a 10 parancsolat egy-egy pontját dolgozza fel mai, modern és humoros formában. A film megbukott, azonban közel 20 év elteltével is a fél világ rácsodálkozik arra, hogy a Hollywood egyik legjobb forgatókönyvírójaként is ismert rosszfiúja ilyen fontos szerepet is eljátszott.
A 49 éves brazil színész-modellbe a fél világ az Igazából szerelem irodistájaként zúgott bele, ahol próbálta végre összehozni a randiját a Laura Linney figurájával, ám a telefonja mindig megcsörrent a nőnek. Santoro utána a 300 Xerxesként bizonyította, több kilónyi testékszer alatt is tehetséges.
A Ben Hur 2016-os félresikerült remakejében a most 49 éves sztár Jézust is eljátszhatta. Sőt, ebben a történetben meg is mutatták az arcát. Santroro rövid jelenléte sokat emelt az amúgy igen gyalázatosra sikerült filmen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.