Sport

Végveszélyben Ronaldo karrierje

K. B.

Létrehozva: 2019.11.12.

Négy nap alatt másodszor cserélte le a Juventus edzője, Mau­ritzio Sarri legnagyobb sztárját, Cris­tiano Ronaldót. A pályafutása leggyengébb formájában lévő támadó a Milan ellen is jelenetet rendezett.

Forrás: AFP

Szó nélkül az öltözőbe vonult, rá sem nézett sem az edzőjére, sem az őt váltó Dybalára a portugál klasszis, amikor vasárnap a milánói piros-feketék elleni bajnoki 55. percében lecserélték, és a Sky Sport beszámolója szerint – miután egyből az öltözőbe vonult, lefürdött és átöltözött – három perccel a meccs vége előtt hazament. Mindezt négy nappal azután, hogy a Lokomotiv Moszkva elle­ni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen „csak” 81 percet kapott, amiért megsértődve kezet sem fogott Sarrival.

– Hogy tiszteletlen lenne a csapattársaival szemben? Nem tudom – reagált a lefújás után Sarri. – Nekem nincs problémám Cristianóval, köszönetet kell mondanom neki, hogy annak ellenére vállalta a játékot, hogy nincs a legjobb formában. Az utóbbi hónapban gondjai vol­tak a térdével – tette hozzá az olasz tréner.

A sértett világsztár pályafutása leggyengébb formáját mutatja, a szezonbeli 14 meccsen eddig csupán hat gólt és két gólpasszt jegyez. A Milan elleni rangadón a szűk egy óra alatt csak egyetlen, veszélytelen kapura lövése volt. Ráadásul a helyére pályára küldött argentin Paulo Dybala húsz perccel később győztes gólt lőtt (1-0), amivel az utóbbi időben gyengébb játékot mutató Juventus visszavette az első helyet az Intertől a bajnoki tabellán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított