Sport

Üzletileg is veszteséges Feczesin távozása a lila-fehérektől

K. B.

Létrehozva: 2020.01.18.

A gólkirályjelölt mellett a legnagyobb reklámérték is távozott Újpestről Feczesin eligazolásával.

Jókora űrt hagyott maga után Újpesten az NB II-es Vasasba igazolt Feczesin Róbert: a nyolc találatán túl – amivel vezeti az élvonal góllövőlistáját – a lila-fehérek legnépszerűbb reklámarca, a szurkolók kedvence volt. Úgy tudjuk, hogy a klub hivatalos boltjában és az Újpest Fan Shopban is Fe­czesin nevével fogyott a legtöbb mez az elmúlt fél évben. Bár pontos eladási számokat nem közöltek lapunkkal, ez százezres bevételt jelentett az üzleteknek, ugyanis a mezek ára 7990 és 15 490 forint között mozgott.

Feczesin emellett a klub legnagyobb reklámarca volt, a meccseket és egyéb eseményeket is vele hirdettek, sőt a jótékonykodásban is az élen járt. A 33 éves csatár egyik dressze – amit az egész csapat aláírt – nemrég 250 ezer forintért kelt el, amivel egy nehéz sorsú újpesti családot segítettek.

A Megyeri úti szurkolók véleménye egyébként megoszlik a távozásával kapcsolatban: egy részük szerint a futballistát csak a pénz motiválta a döntésében, a másik tábor viszont a klubvezetésre mutogat, amiért nem tud­tak ráígérni egy NB II-es csapat ajánlatára. 

Úgy tudjuk, Újpesten sokáig próbálták meggyőzni a maradásról Feczesint, de a vélhetően kedvezőbb fizetés mellett a hosszabb távú szerződés lehetősége is távozásra sarkallta: 3,5 évre írt alá a Fáy utcában. Döntésével azonban a válogatottsága erősen veszélybe került, mert hiába hívta be Marco Rossi szövetségi kapitány a legutóbb két alkalommal, a létfontosságú Eb-pótselejtezőn aligha számít majd a másodosztályban játszó focistára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja