Sport

Usain Bolt hatliteres pezsgője még vár a Liu testvérekre

Bors

Létrehozva: 2018.10.25.

Forrás: TV2

Az olimpiai bajnok Liu testvérek azt tervezik, hogy a Usain Bolttól kapott hatliteres pezsgőt az olimpiai bajnoki cím egyéves évfordulóján a szövetségben bontják majd fel. Erre az I/I adásában meghívták Azurák Csaba műsorvezetőt is.

„Az éremosztás előtt Ádónak jutott eszébe, hogy a dobogón nekünk is ebben a Bolt-pózban kellene ünnepelnünk. Nem tudtuk, hogy a pezsgő csak legenda-e, de utólag úgy tűnik, jó döntés volt”.

A fiúk elmondták, nagyon fontos számukra a család: „Sokat köszönhetünk a családunknak, az édesapánk minden reggel 6-ra vitt minket edzésre, a kocsiban megvárta, amíg végzünk, és onnan mentünk iskolába. A nagyapánk például minden nap újra megnézi az aranyérmes futamot, és minden alkalommal azon izgul, nehogy történjen valami”. 

Sanyiéknak két húguk van, a legkisebb most júliusban született, a nagyobbik, a 13 éves Léna pedig egy éve kezdett el korcsolyázni. „A húgunk azt mondta, hogy szeretne nálunk is jobb lenni. Nem lesz könnyű, hobbiszinten kezdett el korizni, szeretetből. Persze minket is a szívünk visz a jégre, csak kicsit többet edzünk; naponta 7-8 órát vagyunk a jégen, heti 11 edzésünk van.”

Az olimpiai bajnokok a TV2 csütörtök esti műsorának felvételén beszéltek arról is, hogy szombaton repülnek Calgaryba, az első világkupára. 

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egyre többen ismerik Magyarországon is a rövid pályás gyorskorcsolyát. Szeretnénk jó példát mutatni,hogy minél többen válasszák ezt a sportágat.

A srácok megtanítják a legendás szemöldök-simogatást Azurák Csabának.

I/I Azurák Csabával

Csaba megint tanult valamit. Vigyázat, spoiler a mai aranyérmes beszélgetésből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik