Sport

A Milák-ügyben megszólalt a szövetségi kapitány

Bors

Létrehozva: 2021.09.14.

<p>Lecserélik edzőiket a magyar úszók. Legalábbis többen megpróbálják mással folytatni a munkát. Egyfajta forradalomról suttognak az uszodákban, a szövetségi kapitány, Sós Csaba szerint másról van szó.</p>

Forrás: MTI

Késely Ajna már döntött, másik trénerrel képzeli el karrierjének folytatását. Milák Kristóf döntését még nem hozta nyilvánosságra, de az olimpiai bajnok is – szinte biztosnak mondható – váltani fog. Hosszú Katinkának szintén el kell gondolkodnia, kinek az irányításával folytassa az úszást. Sós Csabát kérdeztük a "forradalomról."

Annyi igaz, hogy változásokat hozott az elmúlt időszak a sportágban, de forradalmi változásokról nem beszélnék – kezdte a szövetségi kapitány. – Igen, Cseh Laci visszavonult, Késely Ajna sem Turi György irányításával készül tovább, Milák Kristóf edzője is lebegteti a változást, azt pedig én teszem hozzá, Hosszú Katinkának is döntenie kell a hogyantovábbról.

Sós Csaba elmondta, az olimpia után nem meglepő, hogy a versenyzők elgondolkodnak az edzőváltásról. Ráadásul, az elmúlt kovidos időszak különösen megviselhette az edző-versenyző kapcsolatokat.

Normál időszakban is akadhatnak súrlódások, problémák még sértődések is, hiszen a versenyzők napi szinten a teljesítményük határait feszegetik az edzéseken, ehhez jön még a "mester" mindenkori elégedetlensége, de nagy átlagban a versenyekre elsimultak a viszályok. Most viszont, magam is tapasztaltam, felerősödtek az indulatok, a konfliktusok. Az olimpiai egy ideig sok mindennek gátat vetett, most szabadabb a pálya.

A kapitány kijelentette, személy szerint – bár megérti a helyzetet – nem örül a változtatásoknak, ugyanis mindenkor komoly kockázat van egy, a sorsokat is befolyásolható döntésben.

Számtalan példa van arra, és persze ellenpélda is akad, hogy egy karriert tört derékba egy edzőváltás. Hogy ne menjünk messzire, Hosszú Katinka is egy kicsit mellélőtt a felkészülésében az edzőváltását követően. Egyet viszont senki se felejtsen el, a "gyerekek", az úszók mind felnőtt, szavazólképes, felnőtt emberek.

Milák Kristóf is, aki egy olyan sportember, aki csak magában és magának hisz. Döntsön akárhogyan, vált-e vagy marad Selmeci keze alatt, el kell fogadni azt – folytatta a szövetségi kapitány. – Beszélgettem vele többször is, meghallgatta a véleményemet, de utasítást nem adok Kristófnak. Én bízok benne, hiszen nem véletlenül lett olimpiai bajnok (is).

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított