Sport

Pálinger Katalin: Nem érzem magam idősnek az anyasághoz

K. B.

Létrehozva: 2020.04.11.

Kisfiúval várandós a 254-szeres válogatott korábbi kézilabdakapus, Pálinger Katalin. Áldott állapotban fokozott óvatossággal vészeli át a vírushelyzetet.

Negyvenegy évesen második gyermekét várja Pálinger Katalin, aki a terhesség harmadik trimeszterébe lépett. Hetek óta már a győri, családi fészket sem hagyja el, csak ha orvoshoz kell mennie. Erre is mindössze havi egyszer kerít sort, hogy minél biztonságosabban teljenek a szülés előtti utolsó hetek.

– Mi is nehezen éljük meg a járvány miatt kialakult helyzetet, sőt várandósan még jobban aggódom – mondta a Borsnak Pálinger, aki 2012-ben a Győr játékosaként éppen a családalapítás miatt vonult vissza. Lánya, Szofi idén lesz hétéves. – Az egész család nagyon sokat segít most, a kislányom is, aki szintén itthon van már egy ideje. Nagy boldogság neki, hogy lesz egy kistestvére, nap mint nap erről beszél.

A kézilegenda hozzátette: férjével mindig is szerettek volna egy második gyermeket, az élet pedig úgy hozta, hogy ennek most jött el az ideje.

– Egyénfüggő, hogy 41 évesen kinek milyen állapotban van a szervezete, de én nem érzem magam idősnek az anyasághoz. Sőt örülök, hogy mivel Szofi már nagy lány, a kisfiamra is hasonlóan sok időt és figyelmet tudok majd fordítani – mondta Pálinger. A kéziszövetség alelnökeként otthonról feladatai egy részét továbbra is ellátja majd, azonban a női szak­ággal összefüggő teendőit a jövőben Kirsner Erikával osztja meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja