Sport

Megtaláltuk a vb legcsinosabb versenyzőjét

szs

Létrehozva: 2019.08.21.

Civilben és lapáttal a kezében is nagyon csinos a 18 éves ifjúsági világbajnok kajakos.

Szépségkirálynői címet (is) szerezhet Gazsó Dorka a ma kezdődő szegedi kajak-kenu- vb-n, ám a KSI ifjúsági világbajnoka inkább abban reménykedik, hogy a női kajak négyesünkkel olyan helyezést ér el, hogy ott lehet a 2020-as tokiói olimpián.

A végsőkig kiélezett válogatók során dőlt el, hogy a 18 éves ifjúsági világbajnok szerephez jut a vasárnapig tartó viadalon.

– Meglepett Hüttner Csaba kapitány döntése, nem számítottam rá – nyilatkozza a szőke szépség. – Igaz, már 2018-ban kijelentette, hogy szép jövő előtt állok.

S miután a tokiói olimpiai kvalifikációs helyek megszerzése érdekében a két szuperklasszis, Kárász Anna és Kozák Danuta 500-on kettesben rajtol, két hely szabaddá vált a kvartettben. Persze Ga­zsónak harcolnia kellett az egyikért, a Pupp Noémivel vívott „szétlövést” 500-on megnyerte, így Medveczky Erika, Csipes Tamara és Bodonyi Dorka társaságában ülhet a négyes hajóba.

– A négyesben a kettes „lyukba” kerülök, a sztrókos, azaz a vezérevezős pedig Medveczky. A fel­adatom mindössze annyi, hogy összeszorított fogakkal hasítsam a lapátommal a Maty-ér vizét – tette hozzá.

S hogy milyen eséllyel verseng a teljesen új felállá­sú négyesünk? Dorka azt re­méli: dobogón végeznek.

Ha így lesz, az már bőven jó neki: az első hét helyezett kvalifikál Tokióba.  szs

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított