Sport

Marozsán Dzsenifer lepipálta Puskás Öcsit is

(sz-ó)

Létrehozva: 2019.05.19.

Először rendeztek Budapesten női labdarúgó BL-döntőt, amelyen a magyar származású Marozsán Dzsenifer irányításával a Lyon 4-1-es sikerével hatodszor, zsinórban negyedszer érdemelte ki a trófeát.

A 27 éves Dzsenifer – remeklése elnyerte az egykori portugál ász, az FTC-stadionban ülő Luis Figo tetszését is – a futballcipőjén a miheztartás végett magyar nemzeti lobogót viselt. Bár német válogatott színekben olimpiai bajnok és Eb-aranyérmes, a BL-finálé után könnyezve vallotta be: ő Magyarországnak kívánt örömet szerezni. A meccs tévés nagykövete, a kisbabát váró Berkesi Judit ezt látva meg is jegyezte: születendő lánya sok női focimeccset látogat majd.

– Felszabadította csapatomat az ötödik percben szerzett gólom – mondta Dzsenifer, aki amiatt sajnálkozott, hogy a jelen lévő családtagjai mellett az isteni töltött káposztát főző, Bökönyben élő nagymamája, illetve János testvére nem lehetett ott a Groupama Arénában. Hozzátette, erősen motiválta, amikor találatát követően harsogott a Ria! Ria! Hungária! Aligha véletlen, hogy ugyanúgy 10-es számú mezben sziporkázott, mint egykor Puskás Ferenc és Détári Lajos tette.

Amúgy ezzel az eredménnyel megelőzte a három BEK-diadalt jegyző Puskás Öcsit, hiszen negyedszer végzett az élen a bajnokok versengésében. Marozsán mellett Ada Hegerberg nyújtott feledhetetlent, aki mesterhármast vágott. A 23 éves norvég a világ legjobban kereső női játékosa (évi 343 ezer font, 127 millió Ft). A Barcelona férficsapatának argentin zsenije, Lionel Messi He­gerberg pénzének 326-szorosát keresi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget