Sport

Kocsis: Apám rendes szakmát akart nekem!

GG

Létrehozva: 2020.04.27.

Kocsis Ferenc birkózó egész életében a sérelmeiből merített erőt. Olyan jól csinálta, hogy 1980-ban olimpiai bajnok lett.

Forrás: MTI

Kocsis Ferenc apja hallani sem akart arról, hogy a fia sportoljon, mert aggódott, miből fogja majd eltartani a családját. A tíz gyereket nevelő családfőt végül Mágó Andor edző győzte meg, hogy Ferinek a szőnyegen a helye.

– Drága édesapám nem is tudta, hogy azért mentem le az edzőterembe, mert a grundon a srácok állandóan elagyabugyáltak – mesélte a Borsnak a 66 éves, Csikó becenevű sportoló. – Sírva panaszkodtam János bátyámnak, aki a birkózókhoz irányított. Mint mondta, ott nincs helye a bőgésnek, viszont megerősödsz, és levered a suhancokat.

Feri ott ragadt a Kinizsi Húsosban, ahonnan elszipkázta a Honvéd, de nem bánta a váltást, hiszen egy kis egyesületből még nehezebb dolga lett volna a válogatott keretébe kerülni.

– Rajtam kívül Hegedüs Miki, Toma Misi is a válogatott mezért küzdött. Nehezebb volt akkoriban a magyar csapatba bekerülni, mint egy világversenyen jól szerepelni – magyarázta a 74 kilóban, kötöttfogásban versenyző Kocsis, aki legnagyobb sikereit egy csalásnak is köszönheti. – Elég ha azt mondom, a ‘78-as mexikóvárosi vb bankettjén a szovjet bajnok a nyakamba akasztotta az aranyérmet, mondván: az engem illet. Akkor
határoztam el, addig nem nyugszom, ameddig nem leszek világ- vagy olimpiai bajnok.

Végül mindkettő összejött: ‘79-ben, San Diegóban a vb-t, ‘80-ban, Moszkvában az olimpiát nyerte meg.

– Bizony tartottam attól, miként sikerül az oroszok olimpiai bajnokát, Anatolij Bikovot legyőznöm a fináléban. Tudtam, csak akkor emelik a kezem a magasba, ha „agyonverem” a palit. Hiába őrjöngött a hazai publikum, a kirendelt több ezer kiskatona, győztem. Az aranyat édesapámnak és anyukámnak ajánlottam – elvenítette fel legnagyobb sikerét Kocsis, aki feleségével, a többszörös Európa-bajnok asztaliteniszező Szabó Gabriellával már 35 éve él boldogságban, és négy gyereket neveltek fel együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443112
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyira megvertek egy diákot az iskolában, hogy műteni kellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713443112
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget